Tanulmányi tanácsadó - Mérnök informatikus szak

F.A.Q. - Gyakran feltett kérdések



A szakkal kapcsolatos kérdések

[1.1] Fel kell vennem egy kötelező tárgyat, de az összes gyakorlati hely betelt. Mit tehetek?

A kreditrendszer miatt sajnos a kurzusok pontos létszáma előre megjósolhatatlan. Igyekszünk az éppen megfelelő számú gyakorlatot indítani, de előfordul, hogy alul- vagy túlbecsüljük a hallgatói létszámot.

Egy a hallgatói helyek szerint "biztonságos" órarendösszeállítás esetén ez a túlbecslés olyan mértékű lenne, hogy nem tudnánk termet/időpontot találni egyes óráknak. Másrészt előfordulhatna, hogy például 6 darab félig feltöltött órából önkényesen kellene valamelyik hármat megszüntetnünk, felborítva ezzel az érintett hallgatók teljes órarendjét.

Amennyiben viszont alulbecsültük a létszámot, új csoport indításával vagy létszámkorlát-emeléssel tudjuk orvosolni a problémát. Ha betelt az összes gyakorlat, akkor erre fel kell hívni az előadó figyelmét!

Végső esetben, a kurzusfelvételi időszak lezárása után lehetőség van arra, hogy a szűk létszámkeret miatt kimaradt hallgatókat az egyes gyakorlatvezetők a saját kurzusukra felvetessék. Ez a lehetőség csak akkor él, ha a tárgyhoz tartozó összes gyakorlat teljesen betelt! Üres helyre utólag a gyakorlatvezetők senkit sem fognak felvenni.

Általános tanulmányi kérdések

[2.1] Másik egyetemről/szakról jelentkeztem át. Hogyan tudom eddigi tanulmányaimat elismertetni?

A tanulmányok elismerése tantárgyanként történik a Tanulmányi Osztályon kért (vagy a TTK honlapjáról lehet letöltött és kinyomtatott) megfelelő nyomtatványokon. Ezeken egyenként külön lapon fel kell tüntetni, hogy mely tanult tárgy(ak) alapján mely tárgy elismerését kéri. Az elismerést akkor lehet megkapni, ha a tanult tárgy(ak) tematikája és mélysége nagy részben lefedi az elismertetni kívánt tárgy anyagát. Minden tárgyhoz külön csatolni kell a felhasználni kívánt tanult tárgyak aláírt és lepecsételt magyar vagy angol nyelvű tematikáit arról az egyetemről, ahol végezte őket, és egy igazolást a kurzus teljesítéséről.

Ajánlom, hogy mielőtt beadná a kérvényeit, alaposan tanulmányozza át, hogy a tanult tárgyait hogyan tudja a leghatékonyabban felhasználni arra, hogy minél több tárgyat elismertessen, ugyanis egy tanult anyagot csak egy helyen lehet elismertetni. Ehhez érdemes megnézni a intézet által oktatott tárgyak listáját.

A kitöltött lapokat a Tanulmányi Osztályon kell leadni, beadási határidőt Ők tudnak mondani. Az, hogy az elbírálás mennyi ideig tart, több tényezőtől is függ. A tárgyak oktatása és elismerése is fel van osztva az Informatikai Intézet öt tanszéke között, de egyes nem informatika tárgyak esetén az is lehet, hogy más karok vagy tanszékek véleményét is ki kell kérni. Így tehát az eredmény akkor születik meg, amikor minden irányból megjöttek a vélemények. Ráadásul az elbíráló oktatók is szabadságon lehetnek. Tehát érdemes minél hamarabb beadni, hogy haladjon, ugyanis, amíg egy tárgy elismerése nincs leadminisztrálva a TO által, addig arra épülő tárgyakat nem lehet felvenni.

[2.2] Adott tárgyból elvégeztem a gyakorlatot, de előadásból nem vizsgáztam le. Fel kell-e vennem újra a tárgyat?

Az Informatikai Intézet tanszékei által oktatott tárgyak esetében a gyakorlat lehet 0 vagy legalább 1 kredites. A 0 kreditpontos gyakorlat és az azon megszerzett pontszám önmagában nincs elismerve, az csak az adott félévben letett sikeres vizsgával együtt érvényes, tehát a vizsga sikertelensége (azaz az előadás nem teljesítése) esetén újra fel kell venni a gyakorlatot is. A legalább 1 kreditponttal elismert gyakorlatok önálló tárgynak minősülnek, így annak teljesítése ilyen szempontból független az előadás teljesítésétől.