Válasszon
nyelvet !		Choose the
language please !		Wählen Sie die
Sprache bitte !		Choisissez la
langue svp !

Az applet használata: Dupla jobb click segítségével a gráfot a felhasználható területen középre igazítja. A Ctrl + 1, 2, 3, 4 használatával lehet a gráf irányítottságán változtatni, jobb click és az egér mozgatás segítségével pedig lehetőség van zoom-olásra.

Windows 2000 - Haladókönyv haladó szoftverhez



Írtuk ,hogy a protokollrendszer egyik feladata az üzenetek címzettjének megtalálása a hálózatban .


Ehhez természetesen szükséges ,hogy a számítógépeknek címük legyen ,amely alapján egyértelműen azonosíthatók .


Címzési rendszerrel tehát valamennyi protokollrendszer rendelkezik ,ám a TCP/IP az egyetlen ,amelynek strukturált címzési rendszerén belül sok esetben kézzel kell beállítani a címeket .


Egyáltalán ahhoz ,hogy egy számítógép megfelelően kommunikáljon egy TCP/IP-vel működtetett hálózatban ,számos paramétert be kell állítani .


Erről -és a TCP/IP működésének egyéb ,a Windows 2000 felhasználóját érintő vonatkozásairól -lesz szó a következőkben .


Kezdjük a közepén :egy TCP/IP-hálózatban minden számítógépnek egyedi címe van .


Ezt IP-címnek nevezzük ,mivel a TCP/IP protokollrendszernek azon részét ,amely a címzést kezeli ,IP-nek (Internet Protocol ,a m. internetprotokoll )hívják .


Az IP-cím egyetlen 32-bites szám ,amelyet tízes számrendszerben írunk le úgy ,hogy a számot 8 bitenként számítjuk át .


Adott például a következő IP-cím :1100 0000 1010 1000 0000 0010 1100 1000 .


Ha ezt négy nyolcbites számra bontjuk ,és azokat számítjuk át tízes számrendszerbe ,ugyanezt a címet így is leírhatjuk :192.168.2.200 .


Ez az úgynevezett pontozott tízes jelölés (dotted decimal notation ).


Az IP-címeket a legtöbb számítógép-rendszerben -és minden Windows-változatban -így kell megadni .


Bár a fenti számon nem látszik ,az IP-cím valójában két részből áll :az első rész az adott című számítógépet tartalmazó logikai szegmens vagy (al)hálózat azonosítója ,a második rész a számítógépet magát azonosítja a logikai szegmensen belül .


De hogyan határozható meg ,hogy a cím melyik része a hálózat ,és melyik része a számítógép azonosítója ?


Az IP-címhez mindig tartozik még egy adat :ezt (al)hálózati maszknak [(sub)net mask ]nevezzük .


Ez is egyetlen 32-bites szám .


Kettes számrendszerben leírva az alhálózati maszk egyesekből álló sorozattal kezdődik ,amelyet egy nullákból álló sorozat követ .


Vegyük az iménti IP-címet ,és írjunk alá egy lehetséges alhálózati maszkot :1100 0000 1010 1000 0000 0010 1100 10001111 1111 1111 1111 1111 1111 0000 0000


Tízes számrendszerben :192.168.2.200 255.255.255.0


Az IP-cím azon része ,amely alá egyeseket írtunk ,az alhálózat azonosítója .


Ahol pedig az alhálózati maszkban nullák vannak ,ott az IP-címben a számítógép hálózatbeli címe látható .


Ennek alapján számítsuk ki a fenti IP-cím és alhálózati maszk által meghatározott hálózatazonosítót :az IP-címben írjunk 0-kat azokra a pozíciókra ,ahol az alhálózati maszkban nem egyesek vannak :1100 0000 1010 1000 0000 0010 0000 0000


Tízes számrendszerben :192.168.2.0


A fentiek alapján a TCP/IP-ben így definiáljuk a logikai szegmenst :egy szegmensbe tartoznak azok a számítógépek ,amelyek IP-címében a hálózat azonosítója megegyezik .


A számítógép ennek alapján állapítja meg ,hogy egy hálózati üzenet címzettje vele azonos szegmensben van -e .


Ha nem ,következik az útválasztó .


Hogyan ?


Lássunk egy példát .


A 192.168.2.200 IP-című számítógép üzenetet küld a 192.168.16.78 IP-című számítógépnek .


Ha a küldő gép címéhez a 255.255.255.0 álhálózati maszk tartozik ,akkor a küldő hálózatának azonosítója 192.168.2.0 .


Számítsuk ki a címzett hálózatának azonosítóját ugyanezzel az alhálózati maszkkal !


Az IP-cím tehát most 192.168.16.78 ,az alhálózati maszk még mindig 255.255.255.0 :a címzett hálózatának azonosítója ennek alapján 192.168.16.0 .


Összehasonlítva ezt a küldő hálózatazonosítójával ,láthatjuk ,hogy a kettő nem egyezik ,vagyis a címzett a logikai szegmensen belül nem érhető el .


A küldőnek ezért rendelkeznie kell egy harmadik paraméterrel is :ez a saját logikai szegmensből kivezető útválasztó IP-címe .


Ennek segítségével ,ha kiderül ,hogy a címzett másik szegmensben van ,az üzenetet el tudja küldeni az útválasztónak ,amely aztán gondoskodik az üzenet továbbításáról .


Ha tehát a 192.168.2.200 IP-című küldő gépnek megadtuk az útválasztó IP-címét (legyen ez most 192.168.2.1 ),akkor az üzenetet a 192.168.16.78 helyett a 192.168.2.1 címre küldi el .


Az előbbi címre nem is tudná :ha a címzett -az IP-címe alapján -más szegmensben van ,de útválasztó nem áll rendelkezésre ,az üzenetet nem lehet kézbesíteni .


Bonyolítja a helyzetet ,hogy az IP-cím igazából nem a számítógépet ,hanem a fizikai csatolót azonosítja :a számítógép minden fizikai kapcsolatához különböző IP-cím tartozik (azon kapcsolatok esetén ,amelyek fölött használjuk a TCP/IP protokollrendszert ).


Így ,ha egy számítógépnek van helyi kapcsolata ,és emellett az internethez is csatlakozik egy modem segítségével ,akkor a hálózati csatolókártyához és a modemhez is tartoznia kell egy IP-címnek .


(Az utóbbi csak akkor létezik ,ha él a modemes kapcsolat .)


Ha a TCP/IP-vel nagy kiterjedésű hálózatot építünk fel ,szervezéssel gondoskodnunk kell arról ,hogy a hálózatok és a hálózatokon belül a számítógépek azonosítói egyediek legyenek .


Ha hálózatunk kapcsolódik az internethez ,akkor nehezebb a dolgunk :valamennyi számítógépünknek olyan IP-címmel kell rendelkeznie ,amely egyedi az egész interneten :ez nem egyszerű dolog ,mert az internet egy több millió számítógépet összefogó nyilvános hálózat .


Mivel pedig az IP-címek szerkezete megszabja a számítógépek maximális számát ,a címek és tartományaik szűkös erőforrásnak tekinthetők .


Az interneten az IP-címek kiosztása meg van szervezve :az IP-címtartományok kiosztásáért a legmagasabb szinten az ICANN (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers ,a m. Internetes részvénytársaság nevek és számok kiosztására )nevű nonprofit társaság felelős .


Ez a társaság fenntart egy bizottságot ,amelynek tagjait az ICANN-t támogató számos szervezet választja meg .


Európában is megvan az IP-címtartományok szétosztásának szervezete ,amely a hierarchiában alá van rendelve az ICANN-nak :ez a RIPE (Réseaux IP Européens ,a m. európai IP-hálózatok ).


IP-címtartományt e szervezetektől lehet szerezni ,ám ha valaki megszerzett egy címtartományt ,továbbadhatja annak egyes részeit ,nem föltétlenül ingyen .


A beszerezhető címtartományok nagyságuk szerint osztályokba vannak sorolva .


Az osztály egyben meghatározza ,hogy milyen lehet az IP-cím :


Sem a hálózatazonosító ,sem a számítógép címe nem lehet sem csupa egyes ,sem csupa nulla .


A 127-tel kezdődő IP-címek diagnosztikai célokra vannak fenntartva .


A 127.0.0.1 mindig a helyi számítógépet jelenti .


Ha tehát valaki az ICANN-tól vagy a RIPE-től IP-címtartományt kér ,a gépeinek száma alapján kap egy tartományt .


Ha például valakinek 500 gépet tartalmazó hálózata van ,akkor két C osztályú tartományt célszerű beszereznie :így pocsékolja el a legkevesebb IP-címet .


Mindennek persze akkor van igazán jelentősége ,ha a hálózat a nyilvános internet része .


De igazából csak azoknak a gépeknek kell nyilvános IP-címet kapniuk ,amelyeknek látszaniuk kell az internet felől .


A hálózat többi gépe elrejthető az internet elől ,de úgy ,hogy közben azért rendelkezik internetkapcsolattal .


Ha saját hálózatunkat nem egyszerű útválasztóval ,hanem bonyolultabb átjáróval kapcsoljuk az internethez ,igazából egyetlen internetkonform IP-címmel kell rendelkeznünk :ezt az a rendszer kapja ,amely közvetlenül kapcsolódik az internethez .


Ez a berendezés a mögötte levő hálózat számítógépeinek nevében kommunikál az internettel .


Amikor a hálózat egy számítógépe üzenetet küld az internetre ,az átjáró oly módon alakítja át az üzenetet ,hogy kívülről úgy látszik ,mintha ő küldte volna .


Ekkor a hálózat belső címzése független az interneten levő IP-címektől .


Azonban mégsem célszerű a belső hálózatban olyan IP-címeket használni ,amelyek léteznek az interneten is ,mert a belső hálózat számára az internet azonos című gépei nem lesznek láthatók .


Szerencsére a címtartományok kialakításakor erre is gondoltak :van egy A ,egy B és 256 C osztályú címtartomány ,amelyeket az interneten nem használnak ,így azok felhasználhatók helyi hálózatok számítógépeinek címzésére .


Ezek a címtartományok a következők :


Minden 10-zel kezdődő IP-cím ,vagyis a 10.0.0.0 hálózatcímű tartomány (A osztályú ;több mint 16 millió számítógép címezhető meg vele )


Minden 172.16-tal kezdődő IP-cím ,vagyis a 172.16.0.0 hálózatcímű tartomány (B osztályú ,65 534 számítógép címezhető )


Minden 192.168-cal kezdődő IP-cím ,vagyis 256 olyan címtartomány ,amelyek hálózatcíme 192.168.0.0-192.168.255.0 :ezzel 256 (254 ,azaz 65 024 számítógép címezhető meg ,és a hálózat alhálózatokra strukturálható .


Miután a fentiekben összefoglaltuk az IP-címzés alapfogalmait ,lássuk ,hogyan kell egy Windows 2000-et futtató számítógép IP-címét beállítani .


Vigyázzunk ,az egyes hálózati kapcsolatok TCP/IP-beállításai függetlenek egymástól !


Lássuk ,hogyan kell a helyi kapcsolat IP-címét beállítani :


A Network and Dial-up Connections •Hálózati és telefonos kapcsolatok ablakban kattintsunk a jobb gombbal a helyi kapcsolat (Local Area Connection )ikonjára ,és az úszómenüből válasszuk a Properties •Tulajdonságok parancsot !


A hálózati összetevők listáján kattintsunk egyszer az Internet Protocol (TCP/IP )•TCP/IP protokoll elemre ,majd a Properties •Tulajdonságok parancsgombra !


A fenti párbeszéddoboz mezői közül eddig az alábbiakkal ismerkedtünk meg :


IP address •IP-cím :a számítógép -adott hálózati kapcsolathoz tartozó -IP-címe ;Subnet mask •Alhálózati maszk :az IP-címhez tartozó alhálózati maszk ,amelynek segítségével megállapítható ,hogy az üzenetek címzettjei a helyi logikai szegmensben vannak -e ;Default gateway •Alapértelmezett átjáró :az alapértelmezés szerinti útválasztó IP-címe .


Ennek kötelező a számítógéppel azonos logikai szegmensbe esnie -bár a fenti ábrán nem adtuk meg ,látható ,hogy csak 10.0.1-gyel kezdődő IP-címet használhatnánk .


Ha ez be van állítva ,és számítógépünk megállapítja ,hogy az aktuális üzenet címzettje más logikai szegmensben van ,az itt megadott IP-címre küldi el az üzenetet ,az útválasztóra bízva a címzett megtalálását .


Ha beállítottuk a TCP/IP paramétereit ,kattintsunk az OK parancsgombra ,majd a hálózati kapcsolat tulajdonságlapját is zárjuk be az OK gombbal !


A beállítások azonnal érvényre jutnak .


Mindezek természetesen csak akkor állíthatók be ,ha előbb a Use the following IP address •A következő IP-cím használata rádiógombra kattintunk .


Ebben az esetben a hálózat számítógépeinek mi magunk adjuk ki az IP-címeket ,és nekünk kell gondoskodnunk a kiosztott IP-címek nyilvántartásáról .


A nyilvántartásra azért van szükség ,mert nem szabad kétszer kiadni ugyanazt az IP-címet -ha egy hálózatban összetalálkozik két ,azonos IP-címmel rendelkező számítógép ,akkor az egyik biztosan képtelen lesz a hálózatban kommunikálni .


Amikor a Windows 2000 elindul ,ellenőrzi ,hogy a neki beállított IP-címet használja -e valaki -ehhez egy üzenetet kell küldenie a hálózatra -,és ha igen ,kikapcsolja az adott hálózati kapcsolatot .


Ha a két gép közül legalább az egyik nem Windowst futtat ,előfordulhat ,hogy mindkét gépen összeomlik a TCP/IP-kommunikáció .


Vigyáznunk kell arra is ,hogy ne gépeljük el se a címet ,se az alhálózati maszkot ,se az alapértelmezett átjáró IP-címét .


A hibák eredményeképp a számítógépünk esetleg semmilyen más számítógéppel nem tud kommunikálni ,de a legjobb esetben sem lát ki a saját szegmenséből .


Az IP-címek kézi beállítása és nyilvántartása eléggé munkaigényes ,ezért lehetőség van ennek automatizálására ,vagyis a dinamikus IP-címzés használatára .


Ehhez a hálózatban szükség van egy olyan kiszolgálóra ,amely képes a hálózaton keresztül IP-címeket kiadni és a kiadott címeket nyilvántartani .


Az ilyen kiszolgálót DHCP-kiszolgálónak nevezzük (DHCP :Dynamic Host Configuration Protocol ;a m. dinamikus állomáskonfiguráló protokoll ).


Ha van DHCP-kiszolgáló a hálózatban ,sem az IP-címet ,sem az alhálózati maszkot ,sem a többi paramétert nem kell kézzel begépelnünk :a hálózat számítógépein elegendő az Obtain an IP address automatically •IP-cím automatikus kérése rádiógombra kattintani .


A DHCP-vel megvalósított automatikus címkiosztás azért is dinamikus ,mert a kiadott IP-címek nem szólnak örök időkre :alapértelmezés szerint három naponként minden számítógépnek meg kell újítania a kapott címet ,mintegy jelezve a DHCP-kiszolgálónak ,hogy a hálózatban van még .


Emiatt a dinamikusan beállított IP-cím akár meg is változhat az idők során .


Megjegyzés .


Újdonság a Windows 2000-ben ,a Windows 98 második kiadásában (Second Edition )és a Windows ME-ben ,hogy akkor is lehetőség van az IP-cím automatikus beállítására ,ha nincs a hálózatban DHCP-kiszolgáló .


Ilyenkor a számítógép generál magának egy IP-címet ,amely a 169.254.0.0 című ,B osztályú tartományba esik .


A cím generálása után egy üzenet kiküldésével ellenőrzi ,hogy van -e már azonos című gép a hálózatban ,és csak akkor kezd működni a TCP/IP protokollrendszer ,ha nincs .


Látható ,hogy a 169.254.0.0 tartomány nem azonos egyik olyan tartománnyal sem ,amelyet korábban említettünk mint olyant ,amely helyi hálózatokban használható .


Nos ,a 169.254.0.0-t a Microsoft vásárolta meg eredeti tulajdonosától ,és ugyancsak a Microsoft biztosítja azt ,hogy az e tartományba eső címeket az interneten nem használják .


Az IP-címek ilyetén generálását automatikus magánhálózati IP-címzésnek (automatic private IP addressing ,APIPA )nevezzük .


Látható ,hogy a helyes IP-címzés kialakítása elengedhetetlen a protokollrendszer helyes működéséhez -hiszen bármiféle kommunikációhoz szükség van a címzett IP-címére .


Amikor azonban megosztott erőforrásokat használunk ,a számítógépeket nem IP-címükkel adjuk meg ,azok helyett olvashatóbb és könnyebben megjegyezhető neveket használunk (példa :\\KISZOLG vagy http://www.microsoft.com ).


Mivel azonban a kommunikációhoz szükség van az IP-címre ,kell egy olyan eljárás ,amelynek során a rendszer megállapítja ,hogy az adott nevű számítógépnek mi az IP-címe .


Ezt az eljárást névfeloldásnak (name resolution )nevezzük .


A névfeloldás szorosan kötődik az aktuális protokollrendszer címzési rendszeréhez ,ezért eljárásait a protokollrendszer (jelen esetben a TCP/IP )részének tekintjük .


A Windows 2000-ben alapvetően kétféle névfeloldási eljárás működik :az egyiket a Windows-hálózat megosztott erőforrásait kezelő programok ,a másikat az internetes-intranetes alkalmazások használják .


Korábban említettük ,hogy az előbbiek a NetBIOS ,az utóbbiak a Windows Sockets hívási felületen keresztül érik el a protokollrendszert .


A két alkalmazástípus eltérő elnevezési rendszert használ .


A Windows-hálózat megosztott erőforrásait használó programok az erőforrásokat a \\kiszolgáló\erőforrás formában adják meg ;ez az UNC-formátum ,amelyről az 5. fejezetben már volt szó .


Ebben az elérési útban a kiszolgáló a címzett számítógép NetBIOS-neve ,amely legfeljebb 15 karakterből állhat ,és általában nagybetűkkel írjuk le .


Az internetes-intranetes alkalmazások viszont elsősorban az úgynevezett tartományneveket (domain name )használják .


Ezek egy hierarchikus (többszintű )elnevezési rendszerbe -névtérbe -illeszkednek ,amelyben az adott számítógép egy tartomány része ,maga a tartomány pedig benne lehet egy magasabb szintű tartományban ,és ez tetszőleges mélységben folytatható .


Ha például egy számítógép tartományneve www.microsoft.com ,akkor valójában egy www nevű kiszolgálóról beszélünk ,amely benne van a microsoft nevű tartományban ,az pedig a com magasabb szintű tartomány része .


Ezt a hierarchikus elnevezési rendszert tartománynév-rendszernek (domain name system ,DNS )nevezzük .


Ami közös bennük :mindkét esetben működik névfeloldási eljárás .


Ennek a legelegánsabb megoldása -amely mindkét elnevezési rendszerben rendelkezésre áll -az úgynevezett névkiszolgálók (name server )alkalmazása .


A névkiszolgáló olyan számítógép a hálózatban ,amely adatbázisban tárolja ,hogy az egyes ,adott nevű számítógépeknek mi az IP-címük .


Ha számítógépünknek parancsot adunk adott nevű kiszolgáló elérésére ,akkor a Windows 2000 -pontosabban a TCP/IP protokollrendszerbe épített névfeloldási mechanizmus -előbb megkérdezi a névkiszolgálótól a kiszolgáló IP-címét .


Ehhez a mi rendszerünknek ismernie kell a névkiszolgáló IP-címét ,amelyet a TCP/IP protokollrendszer beállításai között kell megadni .


Azt a névkiszolgálót ,amelytől NetBIOS-nevekhez tartozó IP-címeket lehet kérdezni ,NetBIOS-névkiszolgálónak (NetBIOS name server ,NBNS )nevezzük .


Windowsbeli megvalósításának neve WINS (Windows Internet Name Server ,a m. Windowsbeli hálózatközi névkiszolgáló ).


Nagy hálózatokban a Windows-hálózati erőforrás-megosztás működtetésének leghatékonyabb módja a WINS-kiszolgálók alkalmazása :a kiszolgáló ismeri az összes állomány- és nyomtatókiszolgáló nevét és IP-címét -ezeket ráadásul automatikusan gyűjti össze ,mert a kiszolgálók működésük kezdetén bejelentkeznek nála .


A felhasználók számítógépei pedig mind tudják a WINS-kiszolgáló IP-címét ,és amikor a felhasználóik névvel megadott számítógéphez fordulnak ,az IP-cím kiderítése egyetlen üzenetváltásba kerül .


A Windows 2000 kiszolgáló oldali változatai üzemeltethetők WINS-kiszolgálóként ,a Windows 2000 Professional nem .


De kisebb ,egyszegmenses hálózatokban általában nem áll rendelkezésre WINS-kiszolgáló ,a számítógépek mégis megtalálják egymást név alapján .


A felhasználók számítógépei ebben az esetben üzenetszórással (broadcast )próbálják meg a neveket IP-címekké föloldani .


Ez annyit jelent ,hogy a számítógép olyan üzenetet küld a hálózatba ,amelyet minden ,az adott szegmenshez kapcsolt számítógép fogad és feldolgoz :az ilyen üzenet a szórt üzenet (broadcast message ).


A névfeloldáshoz használt szórt üzenet lényege :jelentkezzen az a számítógép ,amelynek neve az itt megadott név ,és küldje vissza IP-címét !


Az üzenetszórásos névfeloldás hátránya ,hogy a szórt üzenetek általában nem jutnak át az útválasztókon ,vagyis nem továbbíthatók más logikai szegmensekbe .


Ha tehát a hálózat több logikai szegmensből áll ,amelyeket útválasztók kötnek össze ,a más szegmensben levő gépeket nem lehet szórt üzenettel megtalálni :ebben az esetben névkiszolgálót -WINS-kiszolgálót -kell alkalmazni .


Az internetes-intranetes alkalmazások -amelyek a tartománynév-rendszert használják -nemigen működnek névkiszolgáló nélkül .


Ha a helyi hálózatban -egyetlen szegmensen belül -kell a vállalati belső webkiszolgálót elérni ,akkor még működik az üzenetszórás ,ugyanis a protokollrendszer ebben az esetben is -utolsó lehetőségként -a tartománynév feloldásához is megpróbálja a NetBIOS-névfeloldás eljárásait használni .


Nagy hálózat -például az internet -számítógépeinek eléréséhez viszont már mindenképpen szükség van DNS-kiszolgálóra .


Internet-hozzáférés esetén ezt általában nem az egyes cégek ,hanem az internetszolgáltatók üzemeltetik .


Ilyenkor a felhasználók számítógépein mindössze be kell állítani az internetszolgáltató által megadott IP-címet .


Ha a TCP/IP protokollrendszert internet-hozzáférésre használjuk ,vagy a vállalati hálózatban DNS-kiszolgáló működik ,a felhasználói számítógépet a következőképpen kell felkészíteni ennek használatára :


A vezérlőpultról nyissuk meg a Network and Dial-up Connections •Hálózati és telefonos kapcsolatok ablakot !


Kattintsunk a jobb egérgombbal annak a hálózati kapcsolatnak az ikonjára ,amelyhez a címet be kell állítanunk !


(Ne feledjük ,hogy a TCP/IP beállításai minden hálózati kapcsolat esetén mások !)


Az úszómenüből válasszuk a Properties •Tulajdonságok parancsot !


Ha telefonos kapcsolatot választottunk ,kattintsunk a tulajdonságlap Networking •Hálózat fülére !


A hálózati összetevők listáján kattintsunk egyszer az Internet Protocol (TCP/IP )•TCP/IP protokoll elemre ,majd a Properties •Tulajdonságok parancsgombra !


Kattintsunk a Use the following DNS server addresses •A következő DNS-kiszolgálócímek használata rádiógombra !


A Preferred DNS server •Elsődleges DNS-kiszolgáló mezőbe gépeljük be a DNS-kiszolgálóhoz kapott IP-címet !


Megjegyzés .


Itt két cím is begépelhető :ha a második címet (Alternate DNS server •Másodlagos DNS-kiszolgáló )is beírjuk ,akkor gépünk a második címen keresi a DNS-kiszolgálót ,ha az elsőként megadott címen nem érhető el .


A hálózat folyamatos működése érdekében ugyanis fel kell készülni a kiszolgálók meghibásodására .


Ha a hálózatban egy helyett két DNS-kiszolgáló működik ,akkor a másodikkal a hálózati funkciók tovább működhetnek abban az esetben is ,ha az első kiszolgáló meghibásodik -természetesen csak akkor ,ha a felhasználók számítógépei ismerik a második kiszolgáló címét is .


Az IP-címek megadása után kattintsunk az OK parancsgombra !


Ha a hálózat számítógépei az IP-címeket DHCP-kiszolgálótól kapják ,lehetőség van arra is ,hogy a DHCP-kiszolgáló a protokollrendszer egyéb paramétereit ,köztük a DNS-kiszolgáló IP-címét is elküldje .


Ha tehát a DNS-kiszolgáló IP-címe a DHCP-kiszolgálótól érkezik ,a fenti párbeszéddobozban az IP-címek begépelése helyett elegendő az Obtain DNS server address automatically •A DNS-kiszolgáló címének automatikus kérése rádiógombra ,majd az OK parancsgombra kattintani .


Ha a hálózatban WINS-kiszolgáló működik ,annak címét ugyancsak a TCP/IP protokollrendszer tulajdonságlapján kell beállítani :ehhez azonban a tulajdonságlap Advanced •Speciális parancsgombjára kell kattintani .


Ekkor újabb párbeszéddoboz jelenik meg ,amelyen a WINS fülre kattintva beállíthatók a WINS-kiszolgálók címei :


A Windows 2000-ben legfeljebb 12 WINS-kiszolgáló címe adható meg .


Újabb WINS-kiszolgáló beállításához az Add •Hozzáadás parancsgombra kell kattintani .


A Windows újabb párbeszéddobozban megkérdezi az IP-címet .


Ha ezt begépeljük ,és ott az Add •Hozzáadás parancsgombra kattintunk ,a cím megjelenik a listán .


A lista melletti nyílgombokkal beállítható ,hogy a számítógép milyen sorrendben kérdezze a WINS-kiszolgálókat :ha az első nem érhető el ,a másodikkal próbálkozik ,ha az sem ,akkor a harmadikkal és így tovább .


Ha a hálózatban az IP-címek szétosztása dinamikus ,a számítógépek DHCP-kiszolgálótól kapják címüket ,akkor a WINS-kiszolgálók IP-címének automatikus beállítására is lehetőség van .


Ha tehát a hálózat DHCP-kiszolgálója a WINS-kiszolgálók címét is elküldi ,a felhasználói számítógépeken nem kell kitölteni a listát .


Ha mégis kitöltjük ,azzal felülbíráljuk az automatikusan beállított címeket .


Felhívjuk az Olvasó figyelmét ,hogy a TCP/IP-ről ,az IP-címzésről és a névfeloldásról szóló leírásunk meglehetősen kivonatos :csak olyan ismereteket tartalmaz ,amelyek a lényeges beállítási paraméterek megértéséhez szükségesek .


Könyvünk irodalomjegyzékében viszont felsoroltunk olyan műveket ,amelyek részletesen ismertetik a protokollrendszer működését .

A dokumentumban összesen 161 mondat ezen belül 468 tagmondat talalható. A dokumentumban szereplő mondatok a küvetkezőképpen épülnek fel: 1144 főnévi csoport, 311 jelzői melléknévi szerkezet, 143 határozószói csoport, 47 főnévi igenév szerepel.

A dokumentumban összesen 2773 szó jelenik meg.

Az egyes színek jelentése:
Főnév
Ige
Számnév
Melléknév
Névelő
Névutó
Mondat értékű szó
Névmás
Kötőszó
Határozószó
Nyilt tokenosztály