Dr. Bilicki Vilmos 1974-ben született Zentán, a volt Jugoszláviában. Középiskolai tanulmányait az Adai technikai középiskolában végezte. 1993-ban a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnök szakára nyert felvételt. Diákként bekapcsolódott a BME Távközlés Telematika Tanszék munkájába, ahol a mobil telefon használók mobilitásának modellezésével foglalkozott. Ebből a témakörből készítette el a TDK és diplomamunkáját is, melyet 1999-ben szerzett meg. 2001-ben tudományos segédmunkatársként felvételt nyert az SZTE Informatikai Tanszékcsoportjához, ahol elosztott tárolással és SIP kód tömörítéssel kezdett el foglalkozni. Ezek mellett kutatásokat végzett a elosztott kivonat tábla alapú BotNet-ek felderíthetőségével és a kis fokszámú elosztott kivonat tábla alapú P2P megoldások skálázhatóságával. 2002-től 2010-ig a Szegedi Tudományegyetem tanársegédje, majd 2011-től a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa ahol a Programrendszerek Fejlesztése, az IP alapú Hálózatok Tervezése és üzemeltetése I és II valamint a Hálózati Operációs Rendszerek szakirányos tantárgyak előadója. Számos hazai és külföldi ipari és kutatás fejlesztési projekt szakmai koordinátora. Doktori értekezését az Infrastruktrúrához Alkalmazkodó alkalmazások témakörében írta meg és 2011.01.13-án nyerte el az informatikatudomány doktora (PhD) fokozatot summa cum laude minősítéssel.

 

2008 és 2009-ben tagja az IARIA hálózatokkal és szolgáltatásokkal foglalkozó konferencia, az International Conference on Networking and Services programbizottságának.  Alapító tagja a Hírközlési és Informatkai Tudományos Egyesület (HTE) Intelligens Egészségügyi Rendszerek szakosztályának.

 

 

Szeged, 2011. augusztus. 19.