Egy kérdésem lenne a zh-val kapcsolatban. Lesz benne szorzással kapcsolatos feladat? Órán nem nagyon foglalkoztunk vele, csak a két parancsot (mul és imul) vettünk példák nélkül. Előre is köszönöm a választ.
Nekem az lenne a kérdésem, hogy mutattál egy nagyon jó táblázatot a feltételes utasitásokról, hogy melyik parancs mit csinál,ha be vannak álltva a flag-ek. Azt hol talállom pontosan? Nézegettem az Art of assemblyt de nem akadtam rá sajnos
Egy olyan kérdésem lenne, hogy be tudnád határolni, hogy mi az ami még benne lesz a zh-ba abból, amit az előadásban átvettünk, vagy akár, hogy milyen jellegű feladatra lehet a legjobban számítani, mert az első minta zh-nál is elég sok eltérést tapasztaltam. Köszönöm előre is a válaszod!
Ennél jobban nem tudom behatárolni: Azt kell tudni, ami elhangzott az előadáson és a gyakorlaton, valamint szerepel az előadásjegyzetben, valamint a gyakorlati jegyzetben.
Az otthon kidolgozandó feladat beküldési határideje: 2012. május
6. (vasárnap) 23:55. A feladatokat szintén a CooSpace-en kell
majd beadni az „Feladatok” fejléccel ellátott „Otthon kidolgozandó
feladat” linken.
Az otthon kidolgozandó feladat beküldési határideje: 2012. május6. (vasárnap) 23:55. A feladatokat szintén a CooSpace-en kellmajd beadni az „Feladatok” fejléccel ellátott „Otthon kidolgozandófeladat” linken.
Az összevont színtérben keressétek, ahol az összes gyakorlatom egyben van.
Beadandó feladatokat prezentálni kell, vagy ellenőrzöd személyesen a megoldást? (ha utóbbi, akkor gondolom érdemes a ~400 sor forráskódot rendesen kommentelni).
A /pub/Assembly/tasm.zip-et használtam, gond nélkül (0 warning, 0 error), remélem lefordul a kabinetes MASM-al, ha ott helyben kiderül, hogy nem, lehet prezentálni laptopon?
Mindent lehet, de pontot az a megoldás ér, ami megfelel a feladatkiírást tartalmazó PDF-nek. Még van néhány napod, szerintem nem nagy meló megnézni, hogy fordul-e masmal is.
Szia!
Lesz/lett volna, ha bárki is jelezte volna, hogy akar. De hadd ne én könyörögjek, hogy különórát tartsak. A gyakorlatokon amikor felvetettem, senki sem jelezte, hogy lenne rá igény. Pénteken 4-ig már betelt a naptáram. utána ráérek, szívesen tartok konzultációt. Csütörtökön, azaz ma 6 ig vagyok foglalt. Hétfőn délelőtt is lehet a ZH előtt tartani, bár nem túl szerencsés, mert nem nagyon tudjátok megemészteni a halottakat. Ha valaki valamit nem ért, problémái vannak keressen bátran a fenti időpontokban lehet tartani órát, de itt is egyeztethetünk időpontot.
Bár tudom furcsa a kérdés, de azért kíváncsi lennék rá, hogy miután már lezárult a kötprog választás, a kiválasztott sorszám hol tekinthető meg? (elméletileg jól tudom a sorszámot és a program is kész, de mégse látom, hogy biztos lehessek benne, hogy nem rossz programot írtam, és küldenék be)
Csak MASM -al van elfogadva a program futás, vagy TASM-al is jó? Tasmon hibátlanul lefut, MASM viszont valami hibát jelez, és nem tudok rájönni, hogy mit. Illetve van lehetőség WINSCP vagy PUTTY segítségével valamilyen módon cabinetes MASM-on tesztelni?
“Az otthon kidolgozandó feladat programját Intel 8086/8088
assembly nyelven kell elkészíteni, úgy hogy a kabinetben lévő
MASM assemblerrel fordítható legyen.”
Illetve még egy helyen világosan megmondja a feladatkiírás:
“• Értékelés: a program elfogadásának alapfeltétele, hogy fordítani és
futtatni lehessen a kabinetes környezetben MASM assemblerrel.
Amennyiben ez nem teljesíthető, az otthon kidolgozandó feladat –
és amennyiben a hallgató fölvette az Assembly programozás
konzultációt, a kurzus teljesítése is sikertelen. “
Igen, ezzel már csak kettő End of file hiba maradt, mind a kettő u.a. a sorra hivatkozik. Ücsörgök felette kicsit, ha nem boldogulok akkor még ma szerintem átküldöm, de fölöslegesen nem akarlak terhelni vele.
Az lenne a kérdésem, hogy a kötelezőprogram beadási határideje változott-e? Úgy tudom, hogy több csoportnál is 13.-ra változtatták. (már a coospace-en is átírták nekik a határidőt)
Igen, fog. De egyrészt vasárnap nem szabad dolgozni már Szent István is törvénybe iktatta, másrészt csak most értem haza. Joban értesültek vagytok mint én.
Az utolsó órán lesz a kötprogok védése. Kb 2 perc jut emberenként, így kicsit rendezetten kell csinálni.
Egyszerre 3 ember lesz a teremben, 2 felkészül, egyet faggatok. Ha egy ember kiment, bejön a következő (a távozónak megmondom ki a következő, névsor szerint megyünk), leül valahova, beizzítja a kötprogot (fordítás masmmal, bemutatás).
Amikor rá kerül a sor, kérdezek tőle ezt-azt és kap pontot. A folyosón próbáljatok a lehetőségekhez mérten csendesen várakozni, mert máshol óra/zh lehet.
Az órák elején fogom kiosztani az új hallgatói elégedettség felméréshez a kódokat is. Kérek ezért mindenkit (azt is, aki nem véd kötprogot), hogy jelenjen meg az óra elején. Fontos nekem is, az egyetemnek is, és végső soron nektek is, hogy visszajelzések szülessenek. Hogy megtudjuk mi az, ami jó és meg kell tartani, és mi az, amin esetleg változtatni kell.
A Palindroma-s órai példára is a MASM fordító a következő hibát hozza.
85:End of file, no END directive. End of file encountered on input file.
Ha van valami ötleted a hiba küszöbölésére, szívesen fogadom, mert szeretném, még javítani a programomat, de úgy, hogy MASM alatt tudjam tesztelni.
Nekem csont nélkül megy. Igaz átneveztem pali.asm-re mert egyébként túl hosszú a fájlnév és a DOS-os MASM fordító nem küzd meg vele. A másik, hogy nem letöltöttem a fájlt, mert az inf-es webszerver fura szerzet, hanem copy-pasteltem. Nem lehet, hogy az ékezetes karakterek kódolása rossz nálad, és azért dobja le az ékszíjat a MASM?
Valamint TUTI hogy a kabinetes MASM-al próbálkozol?
Akkor most már biztos, hogy a fordító a rossz, dolgozom tasm-al, és max, amikor azzal végzem, akkor átküldöm, hogy lefordul -e nálad is, mert cabinetbe fordítottam, és ezt a hibát írta :/ …
A javítót Tanács Attila fogja iratni, várhatóan jövő pénteken. Ő fogja közölni a részleteket.
“Stílusát tekintve a nagy ZH első három
feladatának felel meg. Aki elér ezen legalább 50%-ot, az jöhet vizsgázni,
de pontot innen már nem vihet tovább, vagyis a hiányzó pontokat a
kollokviumon kell összegyűjtenie. 15 pont alatt nincs lehetőség ennek
megírására.”
A jó hír, hogy kijavítottam a nagyZHkat, és a várakozásaimhoz képest is sok ember átment. A rossz hír, hogy tiltva lett a felfelé kerekítgetős módszerem. Így aki 19,9 pontot szerzett, annak nincs meg a 20, és javítania kell. ( Hasonlóan a 14,9 pont teljes bukó, javítani sem mehet az illető sajnos)
A ZHk megtekintésére hétfőn 17h-tól lesz lehetőség a Mest. Int. Kutatócsoporton (Irinyi III. lh. magasfsz.)
Az én ereményem nincsen fent sajnos. 755-ös számot kaptam . De látom, hogy egy helyen le van csúszva és van egy nullás versenyző. Valószinűleg ott lesz a hiba
Bocsánat, valóban egy kis zavar keletkezett az erőben, az utolsó csoportból a névsor vége felé eső emberek eredménye nem szerepelt (ill rossz kód alatt) pillanat és javítom.
February 28th, 2012 - 09:23
Jövő héten (márc. 5-6) kisZH!
Ha valami nem teljesen világos, vagy ellentmondásos a különböző jegyzetekben, ajánlom az Art of Assembly könyvet: http://webster.cs.ucr.edu/AoA/DOS/AoADosIndex.html
Angolul van, de általában elég világosan benne van minden.
Címzési módok:
http://webster.cs.ucr.edu/AoA/DOS/ch04/CH04-2.html
March 3rd, 2012 - 17:40
Egy kérdésem lenne a zh-val kapcsolatban. Lesz benne szorzással kapcsolatos feladat? Órán nem nagyon foglalkoztunk vele, csak a két parancsot (mul és imul) vettünk példák nélkül. Előre is köszönöm a választ.
March 7th, 2012 - 16:11
1 kisZH kijavítva!
Eredmények: http://www.inf.u-szeged.hu/~gymora/wp-content/uploads/2012/02/eredmenyek01.pdf
A saját eredményedet az ETR Infosheeten kiosztott kóddal tudod megnézni!
March 13th, 2012 - 16:35
Otthon kidolgozandó feladat
Tudnivalók és feladatlista valamint programvázlat a kezdéshez Németh Gábor honalpján.
March 15th, 2012 - 10:49
Nekem az lenne a kérdésem, hogy mutattál egy nagyon jó táblázatot a feltételes utasitásokról, hogy melyik parancs mit csinál,ha be vannak álltva a flag-ek. Azt hol talállom pontosan? Nézegettem az Art of assemblyt de nem akadtam rá sajnos
March 15th, 2012 - 11:43
http://webster.cs.ucr.edu/AoA/DOS/ch06/CH06-5.html#HEADING5-226
itt megtalalod
March 18th, 2012 - 17:23
Egy olyan kérdésem lenne, hogy be tudnád határolni, hogy mi az ami még benne lesz a zh-ba abból, amit az előadásban átvettünk, vagy akár, hogy milyen jellegű feladatra lehet a legjobban számítani, mert az első minta zh-nál is elég sok eltérést tapasztaltam. Köszönöm előre is a válaszod!
March 18th, 2012 - 17:37
Ennél jobban nem tudom behatárolni: Azt kell tudni, ami elhangzott az előadáson és a gyakorlaton, valamint szerepel az előadásjegyzetben, valamint a gyakorlati jegyzetben.
March 21st, 2012 - 17:54
2 kisZH kijavítva!
Eredmények: http://www.inf.u-szeged.hu/~gymora/wp-content/uploads/2012/02/eredmenyek2.pdf
April 2nd, 2012 - 10:36
Helló! A mai gyakorlatra és így a zh-ra nem tudok sajnos bemenni egyéb okok miatt, van lehetőség pótolni a kedd esti gyakorlatodon?
April 2nd, 2012 - 11:36
Az a hivatalos álláspont, hogy kisZH-t nem lehet pótolni, sem más időpontban írni.
Amúgy mi történt? Eddig senki nem kért ilyet, most meg tömeges az igény.
April 2nd, 2012 - 17:44
Értem. Ami velem volt az kissé személyes jellegű bár részben önhibámból történt, hogy másokkal mi lehet arról nem tudok.
April 2nd, 2012 - 18:35
O.k. mindegy is, a szabály szerint nincs kivétel. Csak azért kérdeztem mert meglepett hogy eddig csak elvétve, most meg tömegesen történt.
April 17th, 2012 - 09:19
3. kisZH kijavítva. Eredmények: http://www.inf.u-szeged.hu/~gymora/wp-content/uploads/2012/02/eredmenyek03.pdf
May 1st, 2012 - 20:55
Az otthon kidolgozandó feladat beküldési határideje: 2012. május
6. (vasárnap) 23:55. A feladatokat szintén a CooSpace-en kell
majd beadni az „Feladatok” fejléccel ellátott „Otthon kidolgozandó
feladat” linken.
Az otthon kidolgozandó feladat beküldési határideje: 2012. május6. (vasárnap) 23:55. A feladatokat szintén a CooSpace-en kellmajd beadni az „Feladatok” fejléccel ellátott „Otthon kidolgozandófeladat” linken.
Az összevont színtérben keressétek, ahol az összes gyakorlatom egyben van.
May 2nd, 2012 - 13:32
4. kisZH kijavítva!
Eredmények: http://www.inf.u-szeged.hu/~gymora/wp-content/uploads/2012/02/eredmenyek04.pdf
May 2nd, 2012 - 17:55
Üdv!
Beadandó feladatokat prezentálni kell, vagy ellenőrzöd személyesen a megoldást? (ha utóbbi, akkor gondolom érdemes a ~400 sor forráskódot rendesen kommentelni).
A /pub/Assembly/tasm.zip-et használtam, gond nélkül (0 warning, 0 error), remélem lefordul a kabinetes MASM-al, ha ott helyben kiderül, hogy nem, lehet prezentálni laptopon?
May 2nd, 2012 - 19:40
Mindent lehet, de pontot az a megoldás ér, ami megfelel a feladatkiírást tartalmazó PDF-nek. Még van néhány napod, szerintem nem nagy meló megnézni, hogy fordul-e masmal is.
May 3rd, 2012 - 08:31
Hello!
Azt szeretném megtudni, hogy végül lesz-e konzultáció? Illetve csak a biztonság kedvéért: jövőhéten írjuk a nagyzh-t ugye?
May 3rd, 2012 - 08:40
Szia!
Lesz/lett volna, ha bárki is jelezte volna, hogy akar. De hadd ne én könyörögjek, hogy különórát tartsak. A gyakorlatokon amikor felvetettem, senki sem jelezte, hogy lenne rá igény. Pénteken 4-ig már betelt a naptáram. utána ráérek, szívesen tartok konzultációt. Csütörtökön, azaz ma 6 ig vagyok foglalt. Hétfőn délelőtt is lehet a ZH előtt tartani, bár nem túl szerencsés, mert nem nagyon tudjátok megemészteni a halottakat. Ha valaki valamit nem ért, problémái vannak keressen bátran a fenti időpontokban lehet tartani órát, de itt is egyeztethetünk időpontot.
A nagyZH jövő héten lesz.
May 3rd, 2012 - 08:42
De ma 13-15 között is ráérek.
May 3rd, 2012 - 10:28
Bár tudom furcsa a kérdés, de azért kíváncsi lennék rá, hogy miután már lezárult a kötprog választás, a kiválasztott sorszám hol tekinthető meg? (elméletileg jól tudom a sorszámot és a program is kész, de mégse látom, hogy biztos lehessek benne, hogy nem rossz programot írtam, és küldenék be)
May 3rd, 2012 - 10:30
A feladatkiírást tartalamzó PDF a barátod: http://www.inf.u-szeged.hu/~gnemeth/assembly/KotFel_2012.pdf
May 3rd, 2012 - 10:39
Az odáig rendbe van, de a szám amit kiválasztottam, azt merre látom ?
May 3rd, 2012 - 10:43
A jelentkezéseknél nem látod a kúszpészben? 3-as amúgy. De nehogy elkezdje mindenki egyesével megkérdezni!
May 3rd, 2012 - 10:47
Nem igazán tudok ebbe a coospace-be eligazoni, de a 3-as számmal megnyugtattál, ezt szerettem volna megtalálni. Köszönöm a segítséget!
May 4th, 2012 - 12:33
Csak MASM -al van elfogadva a program futás, vagy TASM-al is jó? Tasmon hibátlanul lefut, MASM viszont valami hibát jelez, és nem tudok rájönni, hogy mit. Illetve van lehetőség WINSCP vagy PUTTY segítségével valamilyen módon cabinetes MASM-on tesztelni?
May 4th, 2012 - 12:44
“Az otthon kidolgozandó feladat programját Intel 8086/8088
assembly nyelven kell elkészíteni, úgy hogy a kabinetben lévő
MASM assemblerrel fordítható legyen.”
forrás: http://www.inf.u-szeged.hu/~gnemeth/assembly/KotFel_2012.pdf
A MASM DOS-os program, nem tudom hogy lehetne távolról megoldani a futtatását, de szerintem bonyolultabb mint bemenni a kabinetbe.
May 4th, 2012 - 12:45
“MASM viszont valami hibát jelez, és nem tudok rájönni, hogy mit.”
Ha egy *kicsit* konkrétabb vagy a hibával kapcsolatban, akkor esetleg tudok tippeket adni.
May 4th, 2012 - 12:46
Illetve még egy helyen világosan megmondja a feladatkiírás:
“• Értékelés: a program elfogadásának alapfeltétele, hogy fordítani és
futtatni lehessen a kabinetes környezetben MASM assemblerrel.
Amennyiben ez nem teljesíthető, az otthon kidolgozandó feladat –
és amennyiben a hallgató fölvette az Assembly programozás
konzultációt, a kurzus teljesítése is sikertelen. “
May 4th, 2012 - 15:05
End of file, no END directive
00A6 80 3E 0000 R 20 cmp byte ptr al, ‘ ‘
Illegal use of register
End of file encountered on input file
Ezeket írja. Nagyjából selytem mit jelent, csak éppen rossz sorokra hivatkozik, így fogalmam sincs mit szeretne.
May 4th, 2012 - 15:12
Küldd el levélben a kódot kérlek. Mint a GCC-nél, itt is az első hibaüzenetnek kell először a végére járni mindig.
May 4th, 2012 - 15:12
cmp byte ptr al, ‘ ‘
ha ez szerepel a kódban, akkor viszont helytelen
cmp al, ‘ ‘ mondjuk okés lenne
May 4th, 2012 - 15:38
Igen, ezzel már csak kettő End of file hiba maradt, mind a kettő u.a. a sorra hivatkozik. Ücsörgök felette kicsit, ha nem boldogulok akkor még ma szerintem átküldöm, de fölöslegesen nem akarlak terhelni vele.
May 4th, 2012 - 15:53
” no END directive”
Van a kód végén end, ami megmondja hol a belépési pont?
Mint a prog2.asm-ben Németh Gábor Honlapján:
” END KIIR ; Modul vége,
; a program kezdőcíme: KIIR”
May 4th, 2012 - 17:52
Azt ellenőriztem, nem találom mi lehet, szerintem hamarosan elküldöm.
May 6th, 2012 - 10:42
Az lenne a kérdésem, hogy a kötelezőprogram beadási határideje változott-e? Úgy tudom, hogy több csoportnál is 13.-ra változtatták. (már a coospace-en is átírták nekik a határidőt)
May 6th, 2012 - 19:16
Igen, fog. De egyrészt vasárnap nem szabad dolgozni már Szent István is törvénybe iktatta, másrészt csak most értem haza. Joban értesültek vagytok mint én.
May 6th, 2012 - 19:23
A beadandó program határideje május 13-ra lett kitolva.
May 7th, 2012 - 17:35
Az utolsó órán lesz a kötprogok védése. Kb 2 perc jut emberenként, így kicsit rendezetten kell csinálni.
Egyszerre 3 ember lesz a teremben, 2 felkészül, egyet faggatok. Ha egy ember kiment, bejön a következő (a távozónak megmondom ki a következő, névsor szerint megyünk), leül valahova, beizzítja a kötprogot (fordítás masmmal, bemutatás).
Amikor rá kerül a sor, kérdezek tőle ezt-azt és kap pontot. A folyosón próbáljatok a lehetőségekhez mérten csendesen várakozni, mert máshol óra/zh lehet.
Az órák elején fogom kiosztani az új hallgatói elégedettség felméréshez a kódokat is. Kérek ezért mindenkit (azt is, aki nem véd kötprogot), hogy jelenjen meg az óra elején. Fontos nekem is, az egyetemnek is, és végső soron nektek is, hogy visszajelzések szülessenek. Hogy megtudjuk mi az, ami jó és meg kell tartani, és mi az, amin esetleg változtatni kell.
May 9th, 2012 - 09:14
A Palindroma-s órai példára is a MASM fordító a következő hibát hozza.
85:End of file, no END directive. End of file encountered on input file.
Ha van valami ötleted a hiba küszöbölésére, szívesen fogadom, mert szeretném, még javítani a programomat, de úgy, hogy MASM alatt tudjam tesztelni.
May 9th, 2012 - 09:29
Mindjárt megnézem.
May 9th, 2012 - 09:39
Nekem csont nélkül megy. Igaz átneveztem pali.asm-re mert egyébként túl hosszú a fájlnév és a DOS-os MASM fordító nem küzd meg vele. A másik, hogy nem letöltöttem a fájlt, mert az inf-es webszerver fura szerzet, hanem copy-pasteltem. Nem lehet, hogy az ékezetes karakterek kódolása rossz nálad, és azért dobja le az ékszíjat a MASM?
Valamint TUTI hogy a kabinetes MASM-al próbálkozol?
May 9th, 2012 - 09:44
Akkor most már csak megkérdem, hogy fordítsam, milyen parancsokkal?
May 9th, 2012 - 10:11
Ebben van egy fordit.bat, én azzal fordítok
Az asm fájl neve a bemenet a .asm rész NÉLKÜL!
Fordítja, linkeli, futtatja.
http://www.inf.u-szeged.hu/~gymora/wp-content/uploads/2011/02/fordit.zip
May 9th, 2012 - 10:15
Ja és a MASM ezt írja ki amikor csak simán futtatom paraméterek nélkül:
C:\MASM5~1.1>masm
Microsoft (R) Macro Assembler Version 5.10
Copyright (C) Microsoft Corp 1981, 1988. All rights reserved.
Source filename [.ASM]:
May 9th, 2012 - 10:25
Akkor most már biztos, hogy a fordító a rossz, dolgozom tasm-al, és max, amikor azzal végzem, akkor átküldöm, hogy lefordul -e nálad is, mert cabinetbe fordítottam, és ezt a hibát írta :/ …
May 9th, 2012 - 10:30
Érdeklődnék hogy aki elérte a 15 pontot, de a 20at nem, nekik a javítás mikor lehetséges?Emlékeim szerint lehet javítani.
May 9th, 2012 - 10:40
Nem tudom, lehet központi lesz.
May 9th, 2012 - 12:47
A javítót Tanács Attila fogja iratni, várhatóan jövő pénteken. Ő fogja közölni a részleteket.
“Stílusát tekintve a nagy ZH első három
feladatának felel meg. Aki elér ezen legalább 50%-ot, az jöhet vizsgázni,
de pontot innen már nem vihet tovább, vagyis a hiányzó pontokat a
kollokviumon kell összegyűjtenie. 15 pont alatt nincs lehetőség ennek
megírására.”
May 11th, 2012 - 06:50
NagyZH (és összesített) eredmények
“Megkapta az engedélyt a Tanács részirül”
(Szalacsi Sándor)
A jó hír, hogy kijavítottam a nagyZHkat, és a várakozásaimhoz képest is sok ember átment. A rossz hír, hogy tiltva lett a felfelé kerekítgetős módszerem. Így aki 19,9 pontot szerzett, annak nincs meg a 20, és javítania kell. ( Hasonlóan a 14,9 pont teljes bukó, javítani sem mehet az illető sajnos)
A ZHk megtekintésére hétfőn 17h-tól lesz lehetőség a Mest. Int. Kutatócsoporton (Irinyi III. lh. magasfsz.)
Az eredmények itt találhatóak: http://www.inf.u-szeged.hu/~gymora/wp-content/uploads/2012/02/eredmenyek05_jav.pdf
A javító:
A javító az IR-217-es termben lesz jövő hét pénteken (május 25.) 12-14 óra között. Nekem ahhoz már nincs közöm, aki megy, annak jó szerencsét!
May 11th, 2012 - 08:20
Az én ereményem nincsen fent sajnos. 755-ös számot kaptam . De látom, hogy egy helyen le van csúszva és van egy nullás versenyző. Valószinűleg ott lesz a hiba
May 11th, 2012 - 08:28
Bocsánat, valóban egy kis zavar keletkezett az erőben, az utolsó csoportból a névsor vége felé eső emberek eredménye nem szerepelt (ill rossz kód alatt) pillanat és javítom.
May 11th, 2012 - 08:32
Mostmár jó kell legyen.
May 11th, 2012 - 08:50
Sikerült a javítót is elrontanom. Szóval jövő hét pénteken lesz, ami május 18.
May 17th, 2012 - 10:00
Végső eredmények
A végső eredmények itt: http://www.inf.u-szeged.hu/~gymora/wp-content/uploads/2012/02/eredmenyek06.pdf
Ha valami nem stimmel péntek estig jelezzétek!