|
|
|
|
|
A kreditrendszer miatt sajnos a kurzusok pontos létszáma előre megjósolhatatlan.
Igyekszünk az éppen megfelelő számú gyakorlatot indítani, de előfordul,
hogy alul- vagy túlbecsüljük a hallgatói létszámot.
Egy a hallgatói helyek szerint "biztonságos" órarendösszeállítás esetén ez a túlbecslés
olyan mértékű lenne, hogy nem tudnánk termet/időpontot találni egyes óráknak. Másrészt
előfordulhatna, hogy például 6 darab félig feltöltött órából önkényesen kellene valamelyik
hármat megszüntetnünk, felborítva ezzel az érintett hallgatók teljes órarendjét.
Amennyiben viszont alulbecsültük a létszámot, új csoport indításával vagy
létszámkorlát-emeléssel tudjuk orvosolni a problémát. Ha betelt az összes gyakorlat,
akkor erre fel kell hívni az előadó figyelmét!
Végső esetben, a kurzusfelvételi időszak lezárása után lehetőség van arra, hogy a
szűk létszámkeret miatt kimaradt hallgatókat az egyes gyakorlatvezetők a saját kurzusukra
felvetessék. Ez a lehetőség csak akkor él, ha a tárgyhoz tartozó összes gyakorlat
teljesen betelt! Üres helyre utólag a gyakorlatvezetők senkit sem fognak felvenni.
|
|
|
|
|
A műszaki informatikusoknak valóban teljesíteni kell a két említett szakirány valamelyikét.
A többi azért van felsorolva, mert ha valaki esetleg egy második szakirányt is teljesíteni
szeretne, az már bármi lehet a felsoroltak közül.
|
|
|
|
|
A kevésbé valószínű eset: Ha Ön a felvétel évétől számítva a mintatanterv szerint halad
(azaz nem halasztott, nem hagyott ki félévet és a kurzust a mintatanterv szerinti félévben
próbálja felvenni) és a kurzus mégsincs meghirdetve, úgy ezt jelezze a kurzusért felelős
tanszékcsoportnál, mert ez esetben hiba történt.
A sokkal valószínűbb eset: Ha Ön valamely okból NEM a mintatanterv szerint halad,
akkor elképzelhető, hogy az adott kurzust a későbbi (előbbi?) mintatantervek szerint
átnevezték/megszüntették/összevonták, és ezért nem vagy nem úgy került meghirdetésre.
Ebben az esetben szintén a kurzusért felelős tanszékcsoportot kell megkeresnie, ott
tudják megmondani, hogy mely kurzussal/kurzusokkal helyettesítheti az adott tárgyat,
vagy dönthetnek arról, hogy mégis meghirdetik.
A kurzus kódjából általában látható, melyik tanszékcsoport felelős érte:
F...-Fizika, I...-Informatika, M...-Matematika.
Konkrét kurzusok:
-
Mx265e-1 A valószínuségszámítás alapjai
Részlet a matematikai tanszékcsoport leveléből (2006 ősz):
"A kurzus foglalkozás nélkül
lett meghirdetve, de tanrendi problémák miatt a 2005 előtt felvett
műszaki informatikus hallgatóknak biztosítunk konzultációs
lehetőséget valószínűségszámításból ebben a félévben. A konzultációkat
Szűcs Gábor (szucsg (kukac) math (pont) u-szeged (pont) hu)
és Pósfai Anna (posfai (kukac) math (pont) u-szeged (pont) hu)
tartják. Ez a konzultáció nem lesz külön meghirdetve az ETR-ben.
A konzultációkat csak a műszaki informatikusok vehetik igénybe."
-
F518M1 A rendszerelmélet alapjai
Részlet a fizikus tanszékcsoport leveléből (2007 tavasz):
"Az illetékes tanszék ezt a kurzust már nem hirdeti meg, mert a mintatanterv szerint
elmúlt. Viszont van az F518 Bevezetés a rendszerelméletbe tárgy (fizikus szakon),
amely az Önök tárgyának helyettesítő tárgya. Ez legközelebb a 2007-2008 tanév őszi
félévében lesz meghirdetve oly módon, hogy az ETR-ben föl fogják tudni venni."
|
|
|
|
|
A vezérelv az, hogy a második szakirányhoz plusz 20 kreditet kell teljesíteni.
Mivel egy adott tárgyat nem lehet többszörösen teljesíteni, ezért azt csak az
egyik szakirányba lehet beszámítani, a másik szakirány teljesítéséhez az már nem
fogadtatható el.
|
|
|
|
|
A szakirányválasztás Műszaki Informatika szakon a megfelelő tárgyak felvételével megy.
A teljesített szakirán(oka)t utólag, a képzés végén, az abszolutórium megszerzése előtt
fogják megállapítani az elvégzett kurzusok alapján.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A tanulmányok elismerése tantárgyanként történik
a Tanulmányi Osztályon kért (vagy a
TTK honlapjáról
letöltött és kinyomtatott) megfelelő nyomtatványokon. Ezeken egyenként
külön lapon fel kell tüntetni, hogy mely tanult tárgy(ak) alapján mely tárgy elismerését
kéri. Az elismerést akkor lehet megkapni, ha a tanult tárgy(ak) tematikája és
mélysége nagy részben lefedi az elismertetni kívánt tárgy anyagát. Minden
tárgyhoz külön csatolni kell a felhasználni kívánt tanult tárgyak aláírt és
lepecsételt magyar vagy angol nyelvű tematikáit arról az egyetemről, ahol
végezte őket, és a leckekönyv megfelelő oldalának másolatát.
Ajánlom, hogy mielőtt beadná a kérvényeit, alaposan tanulmányozza át,
hogy a tanult tárgyait hogyan tudja a leghatékonyabban felhasználni arra,
hogy minél több tárgyat elismertessen, ugyanis egy tanult anyagot csak
egy helyen lehet elismertetni. Ehhez érdemes megnézni a tanszékcsoport által oktatott
tárgyak
listáját.
A kitöltött lapokat a Tanulmányi Osztályon kell leadni, beadási határidőt
Ők tudnak mondani. Az, hogy az elbírálás mennyi
ideig tart, több tényezőtől is függ. A tárgyak oktatása és elismerése is fel van
osztva az Informatikai Tanszékcsoport öt tanszéke között, de egyes nem informatika
tárgyak esetén az is lehet, hogy más karok vagy tanszékek véleményét is ki kell kérni.
Így tehát az eredmény akkor születik meg, amikor minden irányból megjöttek a
vélemények. Ráadásul az elbíráló oktatók is szabadságon lehetnek. Tehát érdemes minél
hamarabb beadni, hogy haladjon, ugyanis, amíg egy tárgy elismerése nincs
leadminisztrálva a TO által, addig arra épülő tárgyakat nem lehet felvenni.
|
|
|
|
|
A TTK
Tanulmányi ügyrend szerint:
- TVSZ 7.1., TTK-TÜ 3. kiegészítés: "... Nulla kredites gyakorlat sohasem teljesíthető
az előadás teljesítése nélkül."
Az Informatikai Tanszákcsoport tanszékei által oktatott tárgyak esetében
a gyakorlat nulla kreditpontot ér, így az azon megszerzett pontszám önmagában
nincs elismerve, az csak az adott félévben letett sikeres vizsgával együtt
érvényes, tehát a vizsga sikertelensége (azaz az előadás nem teljesítése)
esetén újra fel kell venni a gyakorlatot is.
Más tanszékcsoportok (pl. Matematikai
Tanszékcsoport) által oktatott tárgyak esetén elképzelhető, hogy a gyakorlat
külön kreditpontokkal van elismerve, így önálló tárgynak minősül, tehát annak
teljesítése ilyen szempontból független az előadás teljesítésétől.
|
|
|
|
|
Tantárgy darabszámra vonatkozó minimum kitétel nincs, és a minimális kreditszám
sincs ilyen módon meghatározva.
De a 2006/2007 tanévtől (2006.09.01-től) érvényes egyetemi
TVSZ
szerint:
- TVSZ 6.6.: "A hallgató nem folytathatja államilag támogatott képzésben a tanulmányait,
ha a képzési időszak felét követő leckekönyv-zárási időszak végéig a képesítési és
kimeneti követelménye szerinti kreditmennyiség negyedénél (25%) kevesebb kreditet
teljesített."
Vagyis az 5. félév végéig legalább 75 kreditet teljesíteni kell.
|
|
|
|
|
A 2006/2007 tanévtől (2006.09.01-től) érvényes egyetemi
TVSZ
szerint:
- TVSZ 7.3.: "Egy tárgy (illetve a neki megfelelő kurzus) - annak nem teljesítése
esetén - a tanulmányok ideje alatt három alkalommal vehető fel."
- TVSZ 7.3, TTK-TÜ kiegészítés: "A 7.3 a szakdolgozat- és diplomamunka-kurzusra is vonatkozik."
- TVSZ 14.2.: "A sikertelen vizsga ugyanazon tárgyból az adott vizsgaidőszakon belül
két alkalommal ismételhető meg, azzal a kiegészítéssel, hogy az a hallgató, akinek
az adott vizsgaidőszakban egyetlen sikertelen vizsgája maradt - Tanulmányi Osztály
ellenőrzésével - harmadik javítóvizsgát tehet. Ez a vizsga, sikertelensége esetén
egyel csökkenti a lehetséges javítóvizsga alkalmak számát akkor, ha 3.
tantárgyfelvételre kerül sor."
Azaz egyazon tárgyat legfeljebb háromszor lehet felvenni,
és egy tárgyból maximum 9 vizsgalehetőség van.
Természetesen ezekbe a korlátokba a keresztfélév is beleszámít.
Más szakra - ahol az adott tárgy nem kötelező - átjelentkezni már szintén nem tud,
hiszen a tárgy nem teljesítése miatt megszűnik
az adott szakon a hallgatói jogviszonya,
tehát nem lesz honnan átjelentkeznie.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A szegedi hallgatókat a BME kollégiumaiban mint újonnan felvett (elsőéves)
hallgatókat kezelik. Ez azt jelenti, hogy a többi elsőéves hallgatóval együtt
Önök is megkapják levélben ugyanazt
a kollégiumi felvételi tájékoztató csomagot, amit a többi új diák. Ebben minden szükséges
információ benne lesz.
A csomag postázása általában július vége felé esedékes, a jelentkezési határidő
pedig augusztus közepére esik. Pontos időpontok, aktuális információk a
Kollégiumi Felvételi Bizottság
oldalán lesznek elérhetők (az oldal folyamatosan frissül).
2007-től a felvételi jelentkezés elektronikus úton megy a
Kollégiumi Felvételi Információs Rendszeren keresztül,
melyhez NEPTUN kód szükséges.
Mivel Önök a NEPTUN kódjukat csak beiratkozáskor kapják meg, ideiglenes
kódokat fognak kapni. A BME által küldött levél ide vonatkozó részlete:
"... A neptun kód hiányára már felhívtam a felsőbb szervek figyelmét, mindenképpen találunk
áthidaló megoldást. Pár napon belül megkapjuk az adatbázist a hallgatókról, valószinűleg átmeneti
neptun kódot fogunk nekik adni, és azzal léphetnek be. ..."
Az említett oldalon az Önöknek szóló üzenet:
"SZEGEDI RÉSZKÉPZÉSESEK FIGYELEM!
A kollégiumi férőhely igényléshez a neptun kódot és a jelszót e-mailben küldjük el.
Ehhez szükséges egy e-mail írása a kfr@sch.bme.hu címre, a következő adatokkal:
- teljes, pontos név
- anyja neve
- születési dátum
- személyi igazolvány szám
A jelentkezés a válasz-email után ugyan olyan módon megy mint az elsőéveseknek."
A felvételivel kapcsolatban a
KFB oldalán
keresztül lehet kérdéseket feltenni.
Az elhelyezés egy (az őszi) félévre vonatkozik, és kizárólag szociális
alapon történik, tanulmányi eredmény nem számít. A következő (tavaszi) félévre majd
újra jelentkezni kell.
|
|
|
|
|
A BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékáni hivatala megkapja azon hallgatók listáját,
akik várhatóan náluk töltik a következő félévüket.
Az eddigi gyakorlat szerint NEPTUN kódot csak a ténylegesen
beíratkozott hallgatók kaphattak, ezért a kódokat csak a beíratkozást követően osztották ki.
A beíratkozás után az első héten intézték a technikai részeket, utána pedig a kódokat tartalmazó
lezárt borítékokat egy kijelölt hallgató segítségével egy előadáson oszották ki.
Úgy tűnik viszont, hogy 2007-től kezdve ez a rendszer változik. Sajnos azonban
a NEPTUN kódok kiosztásának mikéntjéről nem kaptunk tájékoztatást, így csak
remélhetjük, hogy az előző pontban említett ideiglenes kód esetleg mégsem
ideiglenes, hanem valójában a végleges NEPTUN kódjuk. Mindenesetre a BME-VIK Dékáni Hivatala már
biztosan ismeri az önök végleges kódjait, tehát ebben az ügyben ők tudnak segíteni.
|
|
|
|
|
Alapvetően igen. Bár néhány budapesti kurzust már csak szegedi tárgyakkal
lehet helyettesíteni, ezen túl a budapesti krediteket
budapesten kell teljesíteni.
Egy másik lehetőség, hogy egyedi kérelemmel "hálótervet vált",
ekkor viszont teljes mértékben a 2005-ben felvettekre vonatkozó szabályok
alapján lesz elbírálva a teljesítménye.
A régebben már teljesített - mindkét hálótervben szereplő - kurzusok egy
részét automatikusan elfogadják, másik részét majd
kreditátviteli kérelmekkel tudja elfogadtatni, az "új" - régi hálótervben
nem szereplő - kurzusokat viszont utólag pótolnia kell.
|
|
|
|
|
A 2005-ben felvettek már Szegeden is teljesíthetik az 5. és 6. félévet
a BME helyett, tehát nem kötelező felmenni.
|
|
|
|
|
Mivel a BME és a Szegedi Tudományegyetem kurzuskínálata is változik, egyes
már nem létező budapesti kurzusokat helyettesíteni
lehet szegedi tárgyakkal.
De a többi kreditet mindenképpen budapesten kell teljesíteni.
|
|
|
|
|
A 2005-ben felvettek választhatnak, hogy a harmadévet BME-n vagy Szegeden szeretnék
teljesíteni. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a Tanulmányi Osztály mindenkiről azt
feltételezi, hogy a harmadévet Budapesten teljesíti. A Tanulmányi Osztályon
lesz egy jelentkezési lap, amit azoknak
kell aláírniuk, akik Szegeden szeretnének maradni. Aki ezen a lapon
nem jelentkezik a szegedi képzésre, az Budapesten folytathatja tanulmányait.
|
|
|
|
|
Mivel a hálóterv szerint Önnek már teljesítenie kellett volna a budapesti két félévet,
a Tanulmányi Osztályon nem fogják automatikusan felküldeni az adatait. Ezért
a Tanulmányi Osztályon jeleznie kell, hogy most szeretne Budapestre menni.
|
|
|
|
|
Ebben az esetben sokmindentől függhet, hogy melyik éri meg jobban: Szegeden maradni,
és feljárni Budapestre; vagy alapvetően a BME-n tanulni, és lejárni Szegedre vagy
kedvezményes tanulmányi rend alapját teljesíteni az itteni kurzusokat.
Mindenesetre a Tanulmányi Osztályon érdemes jelezni a problémát, ott
tudnak tanácsot adni, illetve intézkedni.
|
|
|
|
|
Első körben az IMI05_N szakról az IMUI_N szakra való
átjelentkezés 2007. június 29-ig lehetséges (vizsgaidőszak vége)
szakváltási
kérelem nyomtatvány kitöltésével és a Tanulmányi Osztályra való beadással.
Mivel a kreditátvitel automatikus lesz, így most kreditátviteli kérelmeket
nem kell mellékelni. Az automatikus kreditátvitelen
kívül most más kreditátvitel nem lesz. Az automatikuson felüli kreditátviteli kérelmet
csak a kari kreditátviteli időszakban lehet benyújtani.
A továbbiakban, tehát 2007. június 29. után a hálóterv váltás
szakváltásnak minősül, és a szakváltási kérelem beadásának szabályai vonatkoznak
majd rá.
|
|
|
|