english

DrFarkasRichárd

egyetemi tanársegéd

SzegediTudományegyetem

INFORMATIKAI TANSZÉKCSOPORT

email: rfarkas AT inf.u-szeged.hu

szoba: IR fsz. MestInt Kutatócsoport 45.

A mesterséges intelligencia, mint tudományág mostanra érett meg arra, hogy eredményei a gyakorlati életben is megmutatkozzanak. Több, olyan projektben is részt vettem amelyek célja az üzleti életben hasznosuló gépi tanulás alapú technológia fejlesztése volt (például tőzsdei kereskedő rendszer), jelenlegi munkáim a folyó szövegekben rejlő információ kinyerésére irányulnak. Az információhoz való egyszerűbb hozzájutás elsősorban azért fontos, mert csökkentheti a kis- és középvállalkozások versenyhátrányát a nagyvállalatokkal szemben. Az Interneten nagy mennyiségű szöveges információ érhető el bárki számára, azonban ennek teljes feldolgozása emberi erővel szinte lehetetlen. A következő feladatok automatikusan (vagy félig-automatikusan) megoldhatóak:

InformációGyűjtésWebről

Jelenlegi Web-bányászattal kapcsolatos fejlesztéseink vállalatok adatainak összegyűjtésére (tevékenység, elérhetőség, termékek) illetve kutatók szociális kapcsolatainak (pl. tanár-diák viszony) kinyerésére irányulnak. Mindkét esetben honlapokkal (vállalkozások illetve kutatók honlapjai) dolgozunk, amelyek változatos, részben strukturált formában tartalmazzák az információt. Célunk egy olyan interaktív módon tanítható robot kifejlesztése ami képes a webről - szöveges adatok feldolgozásával - automatikusan hasznos információt gyűjteni [Textrend projekt].

VéleményDetektálás

Az emberek véleményüknek általában szöveges formában adnak hangot, ezek egy része fórumokon, blogokon nyilvánosan elérhető. Kutatócsoportunk kifejlesztett egy rendszert amellyel egy népszavazással kapcsolatos fórumon a hozzászólókat automatikusan osztályozhatjuk, aszerint, hogy az illető el fog-e menni szavazni és ha elmegy mit fog voksolni. A jövőben tervezzük a rendszer adaptációját termékekről, vállatokról szóló vélemények felismerésére.

RövidGazdaságiHírekElemzése

Célunk az volt, hogy a pár mondatos magyar nyelvű, gazdasági (MTI) hírekben szereplő információkat kinyerjük, majd táblázatos formában megjelenítsük. Két témára koncentráltunk: cégek felvásárlására és telephelyek megnyitására. A rendszer outputja egy olyan Excel táblázat volt, amelyben szerepel, hogy melyik cég mekkora részesedést szerzett (vagy tett ajánlatott megszerzésére) egy másik vállalatban, illetve, hogy melyik hol, milyen leányvállalatot alapít, hol kezd új beruházásba. [pdf]

ÉvesJelentésekFeldolgozása

A nagyobb cégek éves (fél-, negyedéves) gyorsjelentéseit mind elolvasni, folyamatosan követni igen időigényesen feladat. Ebben a projektben a cégek gyorsjelentéseiben szereplő eredmények (bevétel, nyereség, alkalmazottak stb.) táblázatba rendezése volt a feladat. Olyan mondatok, kifejezések azonosítását és feldolgozását valósítottam meg, mint például: "... a harmadik negyedévben az árbevétel a tavalyi év ugyanezen időszakához viszonyítva 13%-al, 1234 MFt-ra nőtt..."