http://divany.hu/alapkonyha/2015/06/15/3_in_1_kavek_teszt_meglepetessel/ Email   A legszomorúbb céges levelek, mindig olyan tárgyat kapnak, mint: "még mindig rossz a kóla automata", "elvitték a Túró Rudi automatát, és nem hozzák vissza", vagy a "SOHA nem volt közös tej". De a legborzasztóbb, amitől mindenki retteg: "elfogyott a kávé". Ilyen vészesetekre mindig jól jön az instant kávé, azon belül pedig kényelmeseknek a 3 az 1-ben verzió. Eddig fogalmunk sem volt róla, hogy éppen az egyik legdrágábbat vettük, ami ráadásul nem is annyira jó – legalábbis a mostani teszt után már bizton állíthatjuk ezt. Számunkra is meglepő lett a végeredmény és bár most már tudjuk, hogy melyiket érdemes megvenni tűzoltásra, azért nagyon bízunk benne, hogy többször adódik lehetőségünk a cégest inni, mint a 3 az 1-ben változatot.  A kávékat nem tudományos alapon vizsgáltuk, egyszerű átlag ember módjára kortyolgattuk őket, ahogyan egy több gyermekes anya teszi reggel, vagy ahogyan egy „alig bírok felkelni” típus inná. Szóval leginkább az ízre mentünk rá, na meg nyilván az is fontos volt, hogy rádőlünk-e a klaviatúrára miután felhörpintjük a kávét, vagy lazán kihúzunk még egy órát fejbólintás nélkül. A kóstolón nyolc különböző cég termékét ittuk, volt közöttük mindenki által ismert, és természetesen a kevésbé ismert instant kávék kategóriából is felsorakoztattunk néhányat. A maximálisan elérhető pontszám a 20 volt, egy fekete meg is közelítette (tulajdonképpen nagy fellélegzés volt ez az egy, az azonnal iható kávék birodalmában), a többi meg megmaradt a lötyike szintjén. Azért valljuk be őszintén, ezek meg sem közelítik azt az élményt, amit egy igazi jó kávé nyújt. Arról már nem is beszélve, hogy a kis tasakok tartalmának legalább 30, de inkább 50 százaléka cukor, a többi a tejpor és a kávé keveréke.  Innen üzennénk a kávéporok gyártóinak, hogy lenne piaci igény valóban cukormentes 2in1 tejeskávéra! Mert a 2 az 1-ben kategória létezik, csak azt nem tudjuk minek, ugyanúgy cukor (néha különböző álneveken, mint pl a glükózszirup), tejpor és kávé van azokban is. Nyolcadik helyezett: Auchan kávéspecialitás, 9 pont Bár a csomagolása nagyon tetszetős, a kávé felejthető élmény. A többihez képest nem drasztikusan rossz, de nehogy megpróbálja összehasonlítani az otthonival! Mi szóltunk. „Robusztásan kaparós, plusz megvan az a jellegzetes neszkávéíze, ami cukorral sem kellemes.” „Keserű lecsengés, némi diszharmóniát érzek.” „Ööö, ez elég kesernyés, nem nagyon krémes, csak enyhén. Az íze nem rossz, de semmi különös.” „Kesernyés, de legalább nem túlcukrozott.” Hetedik helyezett: Jacobs original, 10,5 pont 62 százaléka cukor a Jacobs kávénak, ami szomorú. Arra azonban nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy hogy a fenébe tudták ezt az irdatlan mennyiségű cukrot eltüntetni az ízében, ugyanis SENKI nem panaszkodott arra, hogy édes. Fura dolgok ezek... „Óóóó, ez elég rossz. Van valami roppant kínos mellékíze.” „Ez valami furcsa dolog, de nem kávé az biztos.” „Lightos kávé, enyhe kávés ízzel. Kicsit kesernyés, kicsit víz ízű, de nem édes.” „Nem rossz, enyhén édes.” Hatodik helyezett: Nescafé classic, 11,5 pont Ajaj, kezdjük magunkat rosszul érezni. Tudjuk, mi is csalódottak vagyunk, de „mit tehet itt egy ló”?!   De mit tehet itt egy ló?!   „Nagyon sok cukor, emellett semmi bántó, ha valaki a napközis vonalra vágyik, ezt is bátran megveheti.” „Vizes jellegű, de annál karakteresebb kávéíz, van benne erő.” „Ennek se íze, se bűze, se nem keserű, se nem édes, se nem tejszínes, egy dolog miatt jó, talán kávé íze az van. Mindenesetre fura egy kávé.” Negyedik helyezett: Casa Blanca (Penny Market), 12 pont Megosztott negyedik helyre került a Penny saját márkása és a Bravos nádcukros csodája. Azért még mindig elég messze vagyunk a 20 ponttól. „Ez nem annyira cukros, ami nekem eléggé tetszik, csak azt az alattomos neszkávé-utóízt tudnám feledni.” „Ezt 2000 fr/kg gagyi kávéból készült, nem vártam túl sokat ezektől, de erről mindenkit lebeszélek.” „Kesernyés, víz ízű, könnyű kávé - hasonlít az ötösre. (Jacobs original - a szerk.) Negyedik helyezett: Bravos nádcukorral, 12 pont Csak annyi baja van ennek a kávénak, hogy borzasztóan édes. Mondjuk ez már bőven elég ahhoz, hogy ne ezt igyuk. Igaz is, csak érdekességképpen fogalmunk sincs, hogy hány százalékban van a tasakban cukor, mert erről nem szól semmit a csomagolásán a cég. Kis online kutakodás után az eredmény: 49 százalék, plusz még egy kis glükózszirup. „Nagyon édes, nagyon nincs más íze, ez is egy a napközi-vonalról.” „Iszonyatosan édes, miért kell megölni az ízlelőbimbóimat?” „Nagyon fura égett illata van, olyan, mint amikor főzés közben leég a kukorica, mert ott felejtettem." „Brutál édes a lötty, de finom, máshogy nem is tudnám meginni.” Bronzérmes: SPAR, 13 pont Mindenki egyetértett abban, hogy ez egy gyengécske kávé, úgyhogy vagy lefekvés előtt igya, vagy egyből 2-3 tasakot öntsön a poharába, és csak nagyon kevés vízzel öntse fel, hogy érezzen is valamit. Az íze jó. „Napközis kávé. Nem bántó, csak éppen nem is kávé.” „Gyenge kávé, ettől biztos nem ébred fel.” „Ez nagyon finom, pont olyan, mint amilyennek lennie kell! Mármint egy esti, lefekvős kávénak” „Nem túl karakteres, de nincs sem utó-, sem mellékíze. Nem túl édes, közepesen jó.” Ezüstérmes: Tesco 3 in 1 coffee drink, 13,5 pont Enyhén megosztotta a kóstolókat, a nem kávéfüggőknek bejött, a többieknek átlagos termék volt.  „Nagyon édes, a cukor mellett nem érzek mást ízt” „Semmi extra, totális közepesség.” „Wow, nagyon finom. Se nem édes, se nem keserű, viszont lehetne kicsit tejszínesebb, mert enyhén vizes.” „Kellemes kávé, kakaó illattal.” Aranyérmes: Douwe Egberts, 17 pont Oké, ennek is több, mint a fele cukor, de legalább van némi kávéíze, nem bántó, nincs kellemetlen mellék- és utóíze. Egyértelmű tesztnyertes, jó alaposan rávert az ezüstérmesre is. Ha valaki mindenképpen 3 az 1-bent inna, ez egy jó választás. „Ez is durván édes, viszont ennek végre van egy kis kávéíze is!” „Nagyon kávéíz, nekem bejön, végre erős valami, nem valami lötty.” „Extrán keserű a többihez képest, de elképesztően krémes, mintha most nyomtam volna bele a kondenz tejet (jó, a cukrot leszámítva), vagy valami sűrű tejszín lenne benne." „Tök jó, komolyan, csak keserű.” Termék neve