http://divany.hu/alapkonyha/2012/06/06/a_nagy_epresjoghurt_teszt/ Email   Elhatároztuk, hogy igazságot teszünk, és kiderítjük, jobb-e a drágább gyümölcsjoghurt, mint az olcsóbb. Epresre mentünk, mert abból sokféle van. Előzetesen azt terveztük, hogy végigkóstoljuk a teljes kínálatot, de mivel két boltból összesen 25 féle epres joghurtot szereztünk be, ettől meghátrálva ennyinél maradtunk. Maki Stevenson A japánok kevés joghurtot esznek A tesztbe, kakukktojásként beletettünk két házi versenyzőt is, amelyek nevükhöz híven epret és joghurtot tartalmaztak, egyikük laktózmentes kivitelben, hogy laktózérzékeny kollegáink se maradjanak kóstolnivaló nélkül. A joghurtokat egy nem tesztelő kollegánk papírpoharakba és műanyag dobozokba tette, és számokkal jelölte őket, tesztelőink elől még az eredeti dobozokat is eldugtuk, hogy ne lássák, mit esznek. A joghurtokat hatan (az utolsó hármat heten) értékeltük, 0 és 10 pont között. Összefoglalásképpen annyi tanulságot szűrhetünk le, hogy a mezőny legalja egyértelmű lett, mindenki ugyanazt a néhány darabot értékelte a legrosszabbra. Az, hogy mi a jó, már korántsem egyértelmű, van, aki édeset szeret, van, aki savanykásat, így volt olyan joghurt, ami 10 pontot kapott egyikünktől, és 2-őt mástól. Abban nem volt hiba, hogy a két házi versenyzőt felismerjük, viszont az összértékelésben azt kell mondanom, az ízlések különbözősége miatt a középszer nyert. Ezért arra gondoltam, külön kiemelem, kinél melyik három lett a legjobb, így a savanykás és az édes vonalat kedvelők is látják, mi a helyzet. Édes szeretők választásai: Lili: 3 (Zott Jogobella), 4 (Olma Pierot), 20 (Müller Mix) Janka: 1 (Frankenland diat), 3 (Zott Jogobella), 7 (Olma Bio) Tomi: 3 (Zott Jogobella), 5 (Creamfields), 9 (Danone Activia), 23 (Mövenpick) (mind a 4 holtversenyben) Zita: 3 (Zott Jogobella), 13 (Házi laktózos), 23 (Mövenpick) Savanykáspártiak: Gábor: 4 (Olma Pierot), 15 (Zöldfarm Bio), 22 (Danone Görög) Én: 10 (Zott jogobella light), 15 (Zöldfarm Bio), 26 (Házi laktómentes) A spórolósoknak sajnos rossz hírrel szolgálhatunk: a legolcsóbb joghurtok ehetetlenek. Ezeket - véletlenül - egymáshoz közel helyezte el kollegánk, így az asztalnak ez a szeglete a kóstolás végeztével egyszerűen a halálkanyar nevet érdemelte ki. Az abszolút legrosszabb helyett a Danone Nap mint nap joghurtja érdemelte ki, 49 forintos ára alapján sem várhatunk tőle túl sokat, de ez mindent alulmúlt. Csak halkan jegyzem meg, hogy pont ezt látom rendszeresen a gyerekeim ovijában, ami ismerve az ovis étkeztetés büdzséjét érthető, mégis elég szomorú. A joghurtokat összetételük alapján nagyjából három csoportba sorolhatjuk. Az első a rémé. Az “eperízű” nap mint nap borzalom a következőkből áll: tej, tejsavó, víz, cukor, kukoricakeményítő, zselatin, színezékek ( kárminok ), élő joghurtkultúra, aroma, vitaminok. Ez volt egyébként a mezőny egyetlen olyan tagja, amiben eper még nyomokban sincsen. A második a tucat joghurtoké, legtöbb tesztelt termékünk ide tartozik, van itt olcsó és drága is. Ezek nagyjából a következőket tartalmazzák: joghurt (vagy tej + joghurtkultúra), 2-15% eper, glükóz-früktózszirup, cukor, céklalékoncentrátum, keményítő/zselatin, aroma.  A középszar csoport néhány drágább versenyzője tejszínt is tartalmaz, de a többi változatlan.  A mezőny legdrágábbja, a 309 forint/150 grammos Mövenpick például a következőkből áll: tejszínes joghurt (14%-os zsírtartalommal), gyümölcskészítmény 20% (14% eper, karamellizált cukorszirup), cukor, módosított keményítő, sűrítőanyagok: E440 és E 412, szabályozó anyag E330. Vagyis, ha visszaszámoljuk, a 20 százalékának a 14 százaléka eper. Bravó, ezért igazán érdemes ennyit fizetni, bár azóta más boltban láttam sokkal olcsóbban, de az ottani, 220 forintos árat sem mondanám alacsonynak. Összetételét tekintve a legvonzóbb (ha a háziról most nem beszélünk) a Zöldfarm bio joghurtja: teljes tej,  gyümölcskészítmény (nádcukor, eper, színezék: piros és fekete ribizli), élő joghurtkultúra.  Mielőtt azt gondolnánk, a bio a nyerő, álljon itt, miből van az Olma bio joghurtja: tej, ízesítőanyag tartalom 20% (cukor, eper 40%, színezék: céklalékoncentrátum, sűrítőanyagok: carob enyv és pektin,  természetes aroma), tejpor, tejfehérje. És akkor lássuk, mit hoztak ki a joghurtok az összevont Dívány-Velvet tesztcsapatból. Figyelem, az utolsó három tételt (25-26-27) laktózérzékeny kolleganőnk is kóstolta, így ezeknél eggyel több ember értékeléséből adódik össze a pontszám!!!!  Igen, tudjuk, hogy a 27-es nem laktózmentes, de egy tévedés folytán odacsúszott. 1. Frankenland diat, 125 gramm, 99 forint, 64 kcal/100 gramm Semmi extra, enyhén pudingos. Lapos, műanyag ízű. Túl krémes. Kissé ízetlen.  30 pont 2. Zott Szívecske, 125 gramm, 53 forint, 91 kcal/100g A végén kicsapódó mellékíz, kis darabok bujkálnak benne.  Mű eper. Mintha kicsit levendulás lenne. Rossz utóíz. 25 pont 3. Zott Jogobella, 500 g, 299 forint, 98 kcal/100g Vaníliás-tejszínes, apró darabok vállalható. Ez is műanyag. Müzlis???? Finom, tényleg eperízű. 36 pont 4. Olma Pierot, 175 gramm, 156 forint, kcal nincs feltüntetve A 2 rész nem keveredik, ezért nem egységes az íze. Savanykás, ez nekem jobban bejön, mint az eddigiek. Igazi, joghurtos íz. Túl tejszínes. 34 pont 5. Creamfields, 500 g, 199 forint, 98 kcal/100g Retro joghurt. Túl édes, de amúgy oké. Kicsit túl cukros. 31 pont 6. Tesco Duo Mix, 175 gramm, 139 forint 115 kcal/100g Vasízű, borzalmas, hóka. Fura, fémes mellékíz. Vasízű???? Szintetikus ízű. Kurva rossz!!!! 23 pont 7. Olma Bio, 150 gramm, 199 forint, 101 kcal/100g Mű eper. Igazi ipari tömegtermék, ronda hóka. Nincs íze. Műanyag íz és szín. 25 pont 8. Danone Densia, 125 gramm, 99 forint, 88 kcal/100g Malacrózsaszín, egynemű, sehol egy kis eper, a végén rossz lecsengés. Extra műanyag. Nem sok íze van. 22 pont 9. Danone Activia, 125 gramm, 109 forint,  100 kcal/100g Műízű. Félreérthetetlen eperdarabok, műízzel. Undorító. Túrós íz, nagyobb darab gyümölcsök, mintha nem cukorral készült volna.  24 pont 10. Zott Jogobella light, 150 gramm, 109 forint, 60 kcal/100g Ijjjjjjjjjj. Eperízű, nem túl édes. A totális semmilyenség. 29 pont 11. Danone Nap mint nap, 110 gramm,  49 forint, 82 kcal/100g JÉZUSOM, erős rózsaszín, túl édes, egyébként aromákkal terhelt. Ennek már a színe is fáj. Értelmezhetetlen, a színe pink, egyenletes síkosító állag, íze fúúúúúj. Fúj, de jó a színe. Trágyára emlékeztető mellékíz. Ez puding??  6 pont 12. Tesco value, 125 gramm,  59 forint, 90 kcal/100g No íz, egyáltalán. Világos környezetben fura, mesterkélten rózsaszín foltok, savanykás, de az utóíze gyilkosan szar. Ezmiez???? Kettévált a joghurt és a víz, sehol semmi íz, hóka. 13 pont 13. Házi, laktózos Nagyon joghurt, nagyon savanyú, tuti házi. Keserű, ez nem eper, hanem epe. Hol van ebből a cukor???? A torkomat mardossa. Fúj. Házi joghurt, mcdonaldsos ízzel. Igazi házi joghurt, friss eper zamata, kicsit savanyú, cukor kellett volna még bele. 15 pont 14. Danone, Könnyű és finom, 125 gramm, 69 forint, 84 kcal/100g Cukros. Szürreális szín, nagyon édes, gyakorlatilag bármilyen más íz nélkül. Ez egy konzumsemmi, ami szinte piros volt. 21 pont 15. Zöldfarm, bio, 120 gramm, 149 forint, 92 kcal/100g Egész gyümölcsös. Egyeníz, amire már rá vagyok szokva. Nekem jó, savanykás. 31 pont 16. Mizo, flirt réteges, 150 gramm, 99 forint, 109 kcal/100g Itt van még egy adag műanyag. De miért darabos?? A világos darabkák olyanok, mintha takonygolyót olvasztanék szét a számban. Túrós ízű. Enyhén vaníliás, ismeretlen fehér göbökkel, apró gyümölcsökkel. 22 pont 17. Ehrmann Fitvital (müzlis, epres), 150 gramm, 159 forint, 66 kcal/100g Érdekes, eper helyett apró műanyag darabok. Müzliszerű darabok, de tökéletes műanyag íz. Jó sok eper van benne. Gyümis. Bepuhult, gusztustalan müzli, keserű utóízzel. 23 pont 18. Desira Premium, 200 gramm, 95 forint, 89 kcal/100g Semmi extra. Fúúúj, az utóíztől hányok. Nem rossz, bár kissé édes. 27 pont 19. Milfina epres, 180 gramm, 99 forint, 95 kcal/100g Ebben agyvelő is volt. Ebben a mezőnyben felüdülés, nincs műíze, igaz, más se nagyon. Kellemes. Eperlekvár, a savas utóíz hiányzik, nincs színe. 27 pont 20. Müller Mix, 150 gramm, 170 forint, 116 kcal/100g Ezt elfelejtettem lefotózni, és azóta sajnos nem kaptam epreset, de a nyitóképen ellenőrizhetitek, hogy a tesztben az epres változat vett részt, ide viszont már csak málnásat tudtam fotózni utólag. Túl édes, fehér csomós valami. Csillagos 10-es , ez isteni finom, alig bírtam abbahagyni az evését. Eperdarabkák, kicsit édes, kicsit fura utóízzel. Savanyú. 28 pont 21. Desira túrós mousse, 125 gramm, 99 forint, 122 kcal/100g Túl habos. Kásás. Gyilkos. BORZALMAS, tejipari melléktermék, csak műanyagokból, ehetetlen. Ez tuti valami túróhab, amúgy 2 pont, undorító.  Liszt szerintem van benne. 13 pont 22. Danone Görög krémjoghurt, 122 gramm, 139 forint, 120 kcal/100g Mű ízű. Eperlekvár váltakozik a zselével, nem vonzott. Tucat joghurt, túl édes, de legalább nem bánt. 24 pont 23. Mövenpick, 150 gramm, 309 forint, kcal nincs feltüntetve Mintha vajas lenne. Nem tudom mi ez, de jó volt, tejszínes, kissé zsírosabb, megfelelő konzisztencia és még gyümölcs is van benne.  Az előzőnél édesebb, ez sem bántó, nagyon tejszínes. Fúúúj. 27 pont 24. Milfina Erdbeere, 500 g, 249 forint, 99 kcal/100g Semmi extra. Savanykás, nem bántó, de nem is jó, van utóíze: keserű. Ez vagy nem csak epret tartalmaz, vagy beleesett valami sárga, ugráltak benne az E-betűk. 27 pont 25. Joya, Soyagurt, 150 gramm, 239 forint, 82 kcal/100g - Eggyel több tesztelő! Félreérthetetlenül eper, de van benne valami fura, összességében nem rossz. Színe alapján inkább csokifagyi, íze szar. Mű ízű. Szója, borzalom a köbön, de lehet, hogy csak azért mert a végén volt. Borzalmas, hányinger, ehetetlen, az epres íz mellett olyan mellékíze van, mint egy kihűlt natúr lángosnak, vagy tulajdonképp ilyen ízű lehet idény végén egy hekk-lángossütő bódé fala, ha lelkesen nyalogatod, undorító, 0 pont. Ez miből van???? 20 pont 26. Házi laktózmentes joghurtból - Eggyel több tesztelő! Házi, túl folyós, inkább ivójoghurt, de annak finom. Még egy házi, végre nem a pusztító cukor, jó. Öee. Ez inkább leves, mint joghurt. Ez is igazi epernek tűnik. Gyümölcsleves állagú, nekem túl savanyú. Olyan, mint egy nagyon természetes epershake, joghurtnak túl folyós, de finom. 29 pont 27. Milfina Laktív 4x125 gramm, 349 forint, 101 kcal/100g - Eggyel több tesztelő! Túl édes, de nem rossz, csak a benne lévő cukortól nyáladzok, de szép a színe legalább, és sok darab van benne, ami nálam pont hátrány, de másoknál biztos előny. Nagy darab eprek, az íze mégis alig epres, csak cukros. Nagyon édes, nagyon mellékízes. 36 pont Hozzászólások jöhetnek a facebookon , további Alapkonyha cikkek az Alapkonyha fejlére kattintva. Alapkonyha wiki Az Alapkonyha mentora a Makifood Főzőiskola . Utolsó óra a tavaszi szemeszterben: 06.08. Sushi workshop Makival. Címkék: