http://divany.hu/alapkonyha/2015/03/09/isler_teszt/  És most nézze meg, szerintünk hol! Hatodik helyezett: Vanilin, 12 pont A Vanilin cukrászdában szenzációs csokoládék vannak, milyen kár, hogy ez az islerükről már nem mondható el, ráadásul ami még meglepőbb: a csokoládébevonó sem hozza azt a formát amit a kimérve kapható bonbonok. Szomorú, de ebből az islerből többet köszönjük, nem kérünk.   „Kicsit porhanyós, a csoki is fura, olyan olcsó mikuláscsokis.” „Baracklekváros - műízű, erős liszt- és kekszíze van.” „Ez ilyen szocialista isler, valami olyan aroma van benne, amit hetedik általánosban éreztem utoljára. Magyarul: szar.” „Ebből kispórolták a lekvárt, alig van benne. Mondjuk lehet nem is baj, bár a tésztája sem annyira zseniális, sőt a csokija sem. Mondjuk ki: ez nem jó.” „Látványra is iszonyú, műanyag ízű.” „Borzasztó száraz a tésztája és kevés benne a lekvár is, viszont legalább vékony rétegben van rajta csokoládé." Ötödik helyezett: Jégbüfé, 13 pont Nagyon érdekes, többünknek is feltűnt, hogy a lekvárnak olyan íze van, mint a zselés szaloncukornak. ami nem feltétlenül előny, főleg, ha valaki egy jó kis islerre vágyik. A többi islerhez képest ez nem nagy élmény, pedig az esélye megvolt, csak nem élt vele. „Jaj, aminek ilyen díszített teteje van, az általában olcsó ízű, és sajnos igazam is lett...” „Barackos, és zselés szaloncukor íze van.” „Nem tudom eldönteni milyen lekvár, mintha narancs lenne? A csoki jó, a lekvár jó, a tészta viszont száraz, és az egésznek műíze van.” „Műanyag.” „Ennek a teteje díszített, ami már nem az igazi. Aztán kiderül, hogy nagyjából tortabevonó az egész, és a lekvár is kevés benne.” „Ez most komolyan szaloncukor islerformába öntve?! A lekvárnak zselés szaloncukor íze van, azt sem szeretem." Negyedik helyezett: Cziniel, 20,5 pont A Cziniel egyáltalán nem olyan régi cukrászda, mint például az Auguszt, vagy a Szamos, viszont jól teljesített a megmérettetésen az islerük. Igaz, hogy a maximális 35-höz képest nem valami sok ez a 20,5, de a negyedik helyre így is elég volt, ez már a felsőház. Sárga lekvár, nosztalgikus élmények, és tejcsokoládé. „Hú, jó sok és édes benne a lekvár, ki is folyt, mikor összenyomtam. Nem rossz egyébként, kicsit talán túl édes.” „Tipikus vidéki cukrászda íz, semmi extra.” „Baracklekváros, tejcsokis, nekem túl édes, és a csoki minősége sem a legjobb.” „Látványra jó, viszont kicsit száraz, jellegtelen.” „Ez csak éppen, hogy egy kicsit díszített, ezt még el tudom fogadni. kicsit száraz a tésztája, de a baracklekvár jó benne.” „Ennek a teteje tejcsokiból van, és olyan mint az óvodás isler. Nem ízlik.”   Harmadik helyezett: Auguszt, 24,5 pont Klasszikus isler, klasszikus piros lekvárral, és még klasszikusabb csokoládéval a tetején. A lekvárból elviseltünk volna még egy keveset az islerbe, de így sem volt fojtón száraz. Aki inkább a tésztáért és a csokoládéért veszi az islert, ezt lájkolni fogja. „Kicsit nekem zsíros érzetű.” „Piros lekvár van benne. Oké a linzertészta, oké a csoki, de valahogy az egész mégsem túl emlékezetes.” „Barackos, nekem kicsit bejglis mellékíze van.” „Egész jó.” „Kicsit sötét a tésztája valamiért, de egyébként nem rossz, viszont annyira nem is ájultam el tőle.” „Klasszikus isler, a tetején az igazi klasszikus bevonóval. Nem édes, jó is, de olyan megfoghatatlan az egész. Több lekvárt elbírna.” Második helyezet: Vári Cukrászda, 27,5 pont  Fél ponttal az aranyérmes mögött lett második a Vári islere, ami jó, mert a bejgliteszten eléggé elcsúsztak, és ez elég elszomorító volt, tudván, hogy a város egyik leginkább kedvelt cukrászdájáról van szó. Az ő islerjükben sárga lekvár van, ami kísértetiesen hasonlít a gumicukor ízhez, de ez sok kollegának nem volt hátrány, a legtöbben szerették.  „Nagyon omlós, van benne bőségesen lekvár. Ha már bűnözünk, akkor legyen finom!” „Barackos és ISTENI, a csoki a keksz és a lekvár aránya.” „Vastag benne a lekvár, viszont furcsa az íze. Mintha besűrűsödött baracklé lenne.” „Nekem kicsit sok a lekvár”  „Brr, vastag, ipari baracklekvárréteg, és fura a tészta, nem olyan omlós, mint egy linzer, inkább puha. A csoki nem bántó, de felejtős.” „Wow, ennek a lekvárnak konkrétan Haribo íze van, imádom. Nem édes, puha omlós a tészta és finom.” A legjobb: Szamos isler, 28 pont A Szamos islere mindent tud, amit mi islernek gondolunk: tökéletes csokoládébevonó, piros savanykás lekvár, rendes omlós (más megfogalmazásban: morzsálódós) linzertészta. Ha egy jó islerre vágyik, ilyet vegyen! 240 forintért simán megéri. „Ez kevésbé folyós, mint a 2-es, viszont finomabb. Ez a kedvenc!” „Jó savanykás piros lekvár, nagyon finom, a legjobb lekvár az egész mezőnyben. Viszont a tészta kicsit száraz és morzsálódós, a csokinak pedig annak ellenére nincs íze, hogy vastag és roppanós. Azért összességében ez egy jó isler, a legjobb a mezőnyben.” „Lila színű lekvár: nagyon morzsolódik, pereg össze vissza, de a csokija finom.” „Roppanós a csokija, finom  benne a lekvár, amiből nincs benne sok, de nagyon intenzív az íze. Ez baromi jó.” „Látványra és ízre is száraz.” „Ropog a tetején a csoki, és savanyú piros lekvár van benne, ami elképesztően finom. Kicsit mákos mellékíze van, de ettől csak még jobb." Kakukktojás: Vári Cukrászda teljes kiőrlésű isler, 19,5 pont Azért az sok mindent elmond a két utolsó helyezettről, hogy még a kakukktojásként becsempészett teljes kiőrléses termék is rájuk vert, nem is kicsit. Az isler tésztája nyilván nem a megszokott ízt hozza, de a csokoládé amivel bevonták, minden fura ízért kárpótol. Nagyon megosztotta a kóstolókat, de akik szerették, azok nagyon szerették, egyszer mindenképpen érdemes megkóstolni, ha a nem nagyon édes süteményekre bukik. „Hát ennek sajnos semmi íze nincs.” „Barackos, nem finom, mintha bio vagy egészséges isler lenne.” „Ez nagyon érdekes, és nekem iszonyúan bejön, de biztos nagyon megosztó lesz. Sokkal kevésbé édes, mint a mezőny, viszont kicsit fűszeres az íze. Amúgy baracklekváros.” „Vastag csokiréteg, kicsit jellegtelen.” „A csokija finom, különlegesebb mint a többi, az egyetlen bajom vele, hogy túlságosan dominál a csokiíz. Olyan mintha csokis kekszet ennék.” „Olyan finom rajta a csoki, hogy csak úgy magában is eleszegetném bármikor, a tészta felejthető, kicsit fű-érzete van, de a csoki mindenért kárpótol. Ja, és nem édes”