http://divany.hu/shopaholic/2012/08/23/parizsi/ Email   Valaha, jóllehet nem volt ekkora választék belőle, kifejezetten kellemes illata és íze volt. Azóta a minősége leromlott, különösen, amióta baromfihúsból is készítik. Manapság a párizsi az egyik legolcsóbb felvágott.  Főként a hiperek saját márkás termékeiért kell keveset fizetni, ezért a – természetesen nem teljes körű – tesztünkbe jócskán bevontuk ezeket a felvágottakat is. Van a versenyzők között olyan, amire ránézni sem jó, de elvétve van kifejezetten incselkedő is. Persze, nem a küllem az elsődleges (hiszen valamennyi csak egy többé-kevésbé rózsaszínű henger), főleg az ízükre, illatukra és az állagukra voltunk kíváncsiak. A párizsi története Az 1900-as évek elején Európa szerte nagy népszerűségnek örvendő párizsi hazánkban a hatvanas évektől vált igen olcsó, népszerű termékké, ekkor kezdték meg a sertéshúsalapú parizer gyártását. Később az új táplálkozási igényekhez igazodva, illetve a termékskála bővítése céljából a baromfipárizsik is megjelentek a piacon. Az eredetileg főleg meleg marhahúsból illetve ipari szalonnából, fűszerekből és vízből készült párizsi összetétele akkoriban jóval kedvezőbb volt, mint a ma kapható „utódoké”. És most nézzük, mit tudnak a maiak. Twinner sertéspárizsi Szegénynek nagyon sápadt színe és enyhén fűszeres illata van. A parizeréhez egyáltalán nem hasonlít az íze: savanykás és nagyon sós. Ruganyos az állaga, már-már gumiszerű. Nagyon sajnáljuk, hogy egyáltalán nem jött be az íze, mert ez viszont 79 százalékban tartalmaz sertéshúst, ami a szokásos 40 százalék duplája. Zimbo light marhapárizsi Tipikus marhapárizsi színe van. Ha ez alapján kellene eldönteni, hogy melyik parizert vinnénk haza, egyöntetűen ezt választanánk! Otthon aztán kevésbé lennénk boldogak a választásunkkal, mert illata viszont egyáltalán nincs, és ez is el van sózva. Az állaga is elég ócska, gumiszerű, viszont még ez is 53 százalékban tartalmaz húst. Tesco Value baromfipárizsi Lyukacsos, mint valami hússzínű kenyérbél, és még szaga sincs. Az egyik kóstoló szerint: „nem csak simán rossz ízű, de gusztustalan pillecukor állaga van, csontliszt felhangokkal”. Tényleg olyan, mintha a rózsaszínűre festett fűrészport préselték volna össze. Az egyik kollégánk kutyája is részt vett a teszten: ez után inkább eloldalgott, és többet felénk se nézett. A Tesco azért, becsületére legyen mondva, húsösszetételben nem maradt le a többitől, ebben is 40 százalék baromfihús van.. Magyar minőség gluténmentes sertéspárizsi Szintén egy sápatag egyed, de legalább van valami enyhe illata. Na, nem párizsiillat, hanem májkrém (???), és állagra is hasonló. Ez eleve nem teszi túl vonzóvá, ahogy az sem, hogy teljesen ehetetlen, nagyon rossz helyen végzett. Pedig még ez is 41 százalékban tartalmaz  sertéshúst. Auchan sertéspárizsi Érdekes, már-már a fekáliához hasonlító szaga van, és egész halvány, nem túl bizalomgerjesztő. Az első benyomás azonban csalóka: nem annyira ehetetlen, mint ahogyan kinéz, bár ilyen szaggal azért ehhez valódi gyomor kell. Hasonlóan a másik saját márkáshoz, a Tescóéhoz, ez is csak 40 százalékban tartalmaz sertéshúst.    eFeF baromfipárizsi Nem néz ki annyira rosszul, mint a többi társa, de ez is májkrémszagot áraszt, amit egyszerűen nem értünk. Meglepően jó az íze, bár a sóból ennél is visszavehetnének egy keveset. Az állaga nem gumis, de nem is omlós. A vakteszt végén, amikor kiderült, hogy ez az eFeF párizsi, felcsillant a szemünk: hiszen ez a felvágott állandóan akciós valamelyik hiperben! Ezt azért nem árt megjegyezni, vagy ha az nem megy, legalább belevésni a „ jónő ”-noteszbe… Meglepő módon ebbe az olcsó párizsiba a többihez képest tisztes mennyiségű húst sűrítettek: 67 százalékban tartalmaz baromfit! Nádudvari sertéspárizsi Ennél a párizsinál jött el az a pont, amikor a tesztelők diszkréten elkezdtek öklendezni és kétségbeesetten méregetni a még hátralévő halmot. A párizsiban kicsi, paprikaszínű pontocskák vannak, olyan, mintha bárányhimlős vagy rubeolás lenne, mindenesetre nem értettük. Nem annyira büdös, de kellemesnek sem mondható a szaga. Zselés az állaga, de csak emiatt nem érdemes megvenni, a Haribo finomabb. Ez is, mint a legtöbb parizer, 40% sertéshúst tartalmaz. Baroni füstízű sertéspárizsi Egészen jól néz ki, és az illata sem rossz, csak sajnos nem finom. Enyhén savanyú és sós, továbbá nem elég, hogy gumis, még szemcsés is. Az egyik tesztelő szerint csak két dolog hiányzik belőle: füst és sertéshús. Wiesbauer-Dunahús mini borjúpárizsi „Ennek legalább nincs szaga, ha már ennyire halovány!” – szakadt ki a láttára az egyik tesztelőből. A szag és a szín hiánya mellett legalább bántó íze sincs, vagy csak a sótól nem érezni, de ez mindegy is: ha elég vékonyan szeleteli, és dupla annyi vajat tesz a kenyerére mint szokott, akár még fogyasztásra is alkalmas. Ami szuper, hogy ennek az állaga végre se nem gumis, sem pedig zselés, már-már hihető, hogy húsból készült. Talán azért is, mert tényleg: 78(!) százalékban tartalmaz borjú- és sertéshúst. Ilyen az igazi párizsi A Magyar Élelmiszerkönyv idevonatkozó passzusa szerint a késztermékre vonatkoztatva a párizsi hústartalma legalább 40%, a fehérjetartalom pedig legalább 10,0% (m/m). A fehérjetartalomba azonban az izomfehérjén (hús) túl a kötőszöveti fehérje illetve a szójafehérje, a tejpor is beletartozik. A termék nevében szereplő állat nevét (pl. sertés, marha, borjú, pulyka stb.) csak abban az esetben szabad feltüntetni, ha a termék hústartalmának legalább 70%-a származik az adott állatból. Ez az előírás vonatkozik az őshonos állatokból készült termékekre is. Kaiser Aranypulyka párizsi Ennél a – parizernek mondott – ritka ízléstelen felvágottnál, mindenki elgondolkozott egy pillanatra, hogy egyáltalán megkóstolja-e. Hogy miért? Mert úgy néz ki mint a  Spongyabob , csak éppen testszínű kiadásban. A merészebbek ugyan a szájukba vettek egy-egy falatot, de aztán rögtön a sorban állás jött a szemetes előtt. Így vélekedtek: „Ilyen szart még életemben nem ettem, talán túl sok benne a pulykaszem?” vagy „Ránézésre gyurmának néz ki, és még a szaga is olyan, tehát ha nem neveznék párizsinak, valószínűleg a gyerek iskolacuccai között landolna. Ízfokozós, mirelit rántott pulykamell íze van.” Ez sem sokban tér el a többitől, ami a hús arányát illet, 43 százalékban található benne pulykahús. Pick sertéspárizsi Annyira jellegtelen, hogy hasonlatokkal se igazán tudjuk érzékeltetni: se színe, se szaga, papírnehezéknek megfelelő. A táplálkozástudományi szakember  véleménye a párizsiról "A nagyüzemi eljárás, illetve a megcélzott alacsony ár számos, a párizsi élvezeti értéke szempontjából felesleges összetevő használatára kényszerítette az élelmiszeripart. Ilyen például a szója, mely többek között az alacsonyabb hústartalmat, illetve a marhahúshoz képest a sertés- és baromfihús jóval kedvezőtlenebb vízfelvételi képességét hivatott helyettesíteni. Jó zsírmegkötő tulajdonságával együtt az állománykialakításban játszik fontos szerepet. A szója a párizsi zsír- és fehérjetartalmának is jelentős részét képezi. A hazánkban gyakori szójaallergia miatt azonban kiemelten fontos ezen allergén feltüntetése a csomagoláson. A szója helyett a borsóliszt alkalmazása egyre szélesebb körben elterjedt. A bőrke vízmegkötő és –megtartó képessége illetve magas fehérjetartalma miatt – a szója mellett – szintén fontos összetevője a nagyüzemi, olcsó párizsi gyártásnak. A fehérjetartalom növelésére egyes termékekben tejpor is található. Ez a tejallergiás egyéneknél okozhat gondot, allergiás esetekben tüzetesen olvassuk el az összetételt. A foszfátanyagok a hús – levágás és feldolgozás közötti – vízfelvevő képességének romlását korrigálják, azonban kalciummal komplexet képeznek, csökkentve ezáltal a szervezet kalciumellátottságát. Az elhíresült ízfokozó, a nátrium-glutamát is olyan összetevőnek tekinthető, mely elsősorban a jelentősen lecsökkentett hústartalom miatt került a termékbe (ízhelyettesítés). A feltételezett negatív élettani hatása(i) okán számos vizsgálat tárgyát képezi a szintén allergizáló, alapvetően íztelen, agyunkra ható anyag. A csökkentett hústartalom hozománya a színezék használata is, mely a megfelelő színhatás elérését segíti. A fűszerek helyett ma már fűszeraromákat alkalmaz az élelmiszeripar, melyek olcsóságuk mellett mikrobiológiai szempontból jóval megbízhatóbbak. A felhasznált aromák, ízfokozók és színezékek mennyisége fordítottan arányos a hústartalommal. A füstölésre fordítható idő minimalizálása illetve a műbél használata (mikrobiológiailag megbízhatóbb, mint a természetes bél) okán az élelmiszeripar a klasszikus füstölés helyett ma már sokszor füstoldatot használ. A tartósítószerek illetve –eljárások mellett a műbél alkalmazásával az eltarthatóság jelentősen növelhető. Az eltarthatóság növelését illetve az íz, szín-kialakítást is segíti a magas (nitrites)sótartalom, mely élettani szempontból azonban igen kedvezőtlen (pl. magas vérnyomás kialakulása). Magyarországon a sófogyasztás az ajánlott mennyiség körülbelül 3-3,5-szerese, melynek jelentős részét az alapélelmiszerekből, így például a felvágottakból vesszük magunkhoz" - mondta el a Díványnak Kissné Farkas Erika okleveles táplálkozástudományi szakember. Pápai mini párizsi Ez a termék félúton van valahol a tofu és a parizer között. A színe eléggé sápadt, és az erős fűszerezés sem tudja elnyomni a kellemetlen szagát. A termékben 40% sertéshús van. Gallicoop baromfipárizsi Ránézésre simán ócska terméknek gondolhatnánk: mintha már egy hete aszalódna az asztalon, kicsit szárazkás is a széle. Elképesztően füst illata van, ami már csak azért is érthetetlen, mert sehol nincsen feltüntetve a csomagolásán, hogy füstízű vagy füst aromával készült volna. Ízre meglepően jó, csak azok az apró porcogódarabok(?) ne lennének benne. Ez a párizsi viszont még így is kellemes csalódás volt, bár mi sem értjük hogyan, de 66 százalékban tartalmaz baromfihúst!   A jó párizsi ismérvei Aki a párizsi mellett dönt, keresse az extra, a príma, az eredeti, a különleges, vagy más egyéb, a kiválóságra utaló jelzőt. Ezekben „a termékek hústartalma a késztermékre vonatkoztatva legalább 1,3-szorosa a megkülönböztető jelző nélküli terméknek, és a termékek előállításához csak húseredetű fehérjét használnak.” (Magyar Élelmiszerkönyv) A magasabb ár általában magasabb hústartalmat is jelent, ennek ellenére fontos átnézni a csomagoláson feltüntetett információkat – hívja fel a figyelmet a táplálkozástudományi szakember. Jó hír, hogy egyes boltokban 70%-80% húst tartalmazó, ízfokozótól mentes párizsit is be lehet szerezni. Hazai Hús 100% magyar termék Nagyon büdös, rosszul néz ki, túlsózott, és egyértelműen műíze van. Ha ez nem volna elég, ebben a reménytelen dologban is vannak porcok/göbök, amik ropognak a fog alatt, szóval szerencsétlennek nincs olyan ismérve, ami ne volna visszataszító. Nem véletlen, hisz hús helyett húspép van benne, ami ugye bármi lehet, és abból is csak 37 százalék. Párizsi