http://divany.hu/2015/husvet/2015/03/30/tejszines_torma/ Email   Hamarosan itt a húsvét és vele együtt a nagy sonkazabálás is, de ez ugye torma nélkül nem az igazi. Mivel tavaly a sima, reszelt ecetes tormákat kóstoltuk , akkor az derült ki, hogy a frissen lereszelt sima, fakszni nélküli tormagyökérnek nincs versenytársa. Úgy döntöttünk, idén a tejszínesek kerülnek terítékre. Igaz, tejszínes tormából nem találtunk sokat az üzletekben, de ez a négy is pont elég volt ahhoz, hogy sorrendet állítsunk fel.  A tormákat semmilyen tudományos módszer alapján nem vizsgáltuk, rozskiflivel, paszternák csipsszel és nyers sárgarépával kóstoltuk, és a szokásoknak megfelelően most is kizárólag csak az ízüket pontoztuk. A maximálisan elérhető pontszám 25 volt, nagy meglepetésünkre a Tesco saját márkása 22 pontot kapott, még a méregdrága Treckelmentset is maga mögé utasította. Végre egy jó hír: az aranyérmes olcsó is és finom is. Mondjuk az is igaz, hogy vasárnap már nem tudja beszerezni, szóval így időzítsen! 4. helyezett: Koch, tejszínes tormakrém, 10 pont Elég gyanús ez a Koch torma, ugyanis volt még egy ilyen márkájú torma a teszten, és az sem végzett jobb helyen ennél – de persze nem ezért gyanús. A kételyem abban rejlik, hogy mi van, ha ez a két üveg ugyanazt tartalmazza, bár a kiszerelésük és az áruk eltérő. Igazából persze ez akkor lenne érdekes, ha valamelyik jó helyen szerepelt volna, de ez most nem jött össze. „Íze sincs, nem is csíp, elég felejtős.” „Jó sűrű torma, tejszínes és kellemesen csíp is. Mondjuk íze nem túl sok van, de az minek is neki, nem??!” „Túl krémes és nagyon tejszínes.” Bronzérmes: Koch, tejszínes tormakrém (fekete tetejű), 12 pont Íme a másik Koch, ami csak azért dobogós, mert összesen négy termék volt a kóstolón. Ez a 12 pont a maximális 25-ből elég csekély. Szomorú, de ez az igazság. „Sok fehér kenőcsben kevés tormaíz, nincs benne bántó, csak nekem nem elég brutál, tormában a durvára bukom.” „Sajnos ez sem az igazi, nem bántóan rossz, de hát nem is egy jó torma.” „Ez fokhagymás?! (Nem! – a szerk.), undorítóan krémes, nem érzem benne a tormát, és nem szeretném újra érezni ezt az ízt.” Ezüstérmes: Tracklements, strong horseradish & cream,  19 pont Ennek a tormának a fajlagos kilós ára több, mint hétezer forint, ezért az árért már elvártuk, hogy jót kapjunk. Ez nagyjából be is jött, de van nála egy jobb is!  „Részint savanyú, részint nem elég csípős.” „Ez egyszerre édes és csípős, bizarr, de nem rossz.” „Enyhén csípős, fura színe van, de az állaga kiváló.” Aranyérmes: Tesco, tejszínes torma, 22 pont Igen, a tescós torma lett az első, ráadásul extra finom. Mondjuk bruálisan csíp, így csak azoknak ajánljuk, akik a tormában az őszinte, leplezetlen, odacsapós tormaízt szeretik. Próbálta már? Próbálta már a tescós tejszínes tormát? 159 Igen és tényleg nagyon menő! 925 990 Vasárnap is lehet venni? „Azta!!! Itt aztán nincs panasz a csípősségre, elég ütős a cucc. Nagyon király!!!” „Igazi reszelt torma egy kevés tejszínnel. Brutál módon csíp, nagyon hasonlít a házi tormához, szóval jó kis termék.” „Na, ebben már van kraft, megkönnyeztem!”