http://divany.hu/alapkonyha/2015/03/31/teszt_kulonleges_izesitesu_csokik_-_nyul_helyett/ Email   Húsvét közeledtével arra gondoltunk, adunk néhány ötletet, ha a megszokott unalmas nyulak és tojások helyett valami igazi különlegességet rejtene el a szerettei számára. A tesztre ezért olyan csokikat válogattunk össze, amelyek nem jönnek szembe minden nap. Ez jó ötlet volt, legalábbis a tesztelők szempontjából, mert egyetlen kivétellel mindegyik csoki remek volt. Ahogy a magas kakaótartalmú  étcsokikra is nagyon buktunk , a csilliárdokért beszerzett fura ízű csokoládékért, meg még inkább rajongtunk. Volt a teszten sós, korianderes, rózsaborsos, ibolyás és még sokféle érdekes ízkompozíciójú csokoládé, és az volt a kóstolók fő feladata, hogy kitalálják milyen ízű csokoládét esznek éppen. Néhány esetben születtek jó megfejtések is, érdekesek viszont annál többnél.  A csokoládékat semmilyen tudományos módszer alapján nem vizsgáltuk, kizárólag arra voltunk kíváncsiak, hogy ehetőek-e egyáltalán. A maximum elérhető pontszám a 30 pont volt, ezt ugyan nem közelítette meg egyetlen csoki sem, viszont az utolsó helyezett kivételével mindegyiket elég sokan szerették, így az első nyolc közül bármelyiket nyugodtan megveheti. Jöjjenek az édességek! Utolsó helyezett: Leysieffer, borsos tejcsokoládé, 5,5 pont A rózsaborsos csokoládéval sajnos senki nem volt kibékülve, emiatt a maximum 30 pontból csak 5,5-et ért el. Semmi bajunk nincs azzal ha egy csokoládénak furák az összetevői, még a sóst is kedveltük, de ez a borsos kiütötte a biztosítékot. Az egyetlen jó benne a színe, már aki kedveli a rózsaszínt. Bizarr kis édesség, óvatosan kóstolja! „Piros borsok, tejcsokiban. Undorító.” „Rózsaborsos és legalább jó édes. Azért nem enném egész nap.” „Az alja szerint vörösáfonya, de mintha fehércsoki lenne olyan tortadíszítő darabkákkal felturbózva.” „Na, akkor most egyszer ettem rózsaborsos csokit, még egyszer nem teszem. Üzenem mindenkinek, hogy ő se tegye.”   Nyolcadik helyezett: Rózsavölgyi csokoládé, fekete szezámmag étcsokoládéban, 18 ponttal Egyetlen tesztelő ismerte csak fel a szezám ízt a csokoládéban, mindenki tippelt erre-arra, a földimogyoró háromszor is előkerült, a kakaóbab és a pop-corn is szerepelt, és versenyen kívül volt, aki pirított lenmagra tippelt. Szóval ha bírja a földimogyorót, ezzel sem lesz baja. Bár a nyolcadik hely nem hangzik túl jól, valójában ez már egyből az élmezőny, olyan szoros volt a verseny, és aki szerette, az nagyon szerette ezt a szezámos, kézműves, magyar manufaktúrából származó csokit. „Szezámmagok vannak benne, és nekem nagyon-nagyon tetszik. A végén is visszatértem ide újra, ez lett az egyik kedvencem.”  „Étcsoki, nekem mindnek egyféle íze van, perui szobrok ideoda.” „Ez vagy pop-corn vagy földimogyoró. Először szalonnára tippeltem, de mondtátok, hogy nincs közte húsos.” „Erőteljesen étcsoki íz, talán valami magvak vannak benne, de semmi mást nem érzek.” „Pörkölt földimogyorós? Vagy kakaóbabos? Nagyon finom!” Ötödik helyezett: Auchan, étcsokoládé ibolya ízű rögöcskékkel, 19 ponttal Erre a csokoládéra rettentő kíváncsi voltam, mert valahogy sehogy sem fért össze nekem a csokoládé az ibolyával, főleg nem „ibolya ízű rögöcskékkel”. Egyúttal meg is cáfolhatnám magam, mert élmény ez a csokoládé, csaknem mindenkinek bejött. Igen, tudom, most ez egy kicsit zavaros lehet, én sem értem pontosan, miért nem szeretek virágot enni... Ön is virágfaló? Fúj! Soha. Nem. Ennék. Virágot. 155 Naná, az vagy amit megeszel! 54 Inkább aranyrögöt majszolgatnék. „Virágillat, talán ibolya, nekem túl émelyítő.” „Kakaós, levendula, Finom.” „Nem emlékszem, hogy bármire adtam volna 5 pontot, de ez megérdemli. Jól sejtem, hogy ibolya ízű? Fenomenális. (A teszt után megmutattam két kollégának, imádták!)” „Elsőre olyan mintha locsoló kölnit vagy WC frissítőt fújtam volna a számba, miközben csokit eszem. Egyébként valami virág lesz, fogalmam sincs milyen.” „Hmmmmm, ez wow, komolyan, nagyon menő! Levendulás?” Ötödik helyezett: Madecasse, tengeri sós kakaóbab darabos étcsokoládé, 19 ponttal Ettünk már rántott Snickerst , sőt, rántott Túró Rudit is, a sós csokoládét meg most sikerült górcső alá vennünk. Egyáltalán nem olyan, mint amilyenre a neve alapján gondolna, a sós íz nem dominál. Mindenesetre megéri megkóstolni, maximum utána soha többet nem fog ilyet enni.  Igaz is, a rántott csokikat kóstolta? 72 Nem is tudtam, hogy ezekről is volt cikk!!! (Többet kellene Díványt olvasnia...) 12