Kalmár Breviárium

Számítástudományról

" egy születő új tudományágat képviselek. A születő újnak mindig meg kell harcolni a maga harcát a konzervativizmus ellen, és aki ilyen tudományágat képvisel, mint akár a matematikai logika, akár a kibernetika, vagy a számítástudomány, annak bizony sokakkal és sok helyütt kell vitatkoznia. Saját magának is részt kell ebben a harcban vennie. Ez a harcom akkor kezdődött, amikor egyáltalán elkezdtem matematikai logikával foglalkozni. … Folytatódott ez akkor, amikor a kibernetikai kutatásokat elkezdtem”,…,”Ugyanúgy harc volt az, amikor megvalósítottuk a programtervező matematikusok képzését Szegeden”,…, ”Megmondom őszintén, hogy üresjáratú értekezleteken nem szívesen veszek részt, de ha harcolni kell valamilyen igaz, jó ügyért, akkor arra mindig kell, hogy találjak időt, és kell, hogy legyen energiám."

"Talán furcsán hangzik néhány gazdasági bizottsági és kormányhatározat után, de pillanatnyilag még az a helyzet, hogy a matematikusoknak csak aránylag kis része tudja, hogy mi az a számítástudomány, de ők is lenézik. Azt szokták mondani, természetesen matematika az is, de triviális matematika. Egy jó matematikus egy hét alatt megtanulja, mondják, ha van hozzá kedve. Ez azonban, mint a tapasztalat megmutatta, nem áll."