Jelenlegi hely

PLC verseny 2018

2018-ban már 24. alkalommal kerül megrendezésre az Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Verseny, melyet a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar (SZTE TTIK) Műszaki Informatika Tanszéke szervez.

A FIOM tehetséggondozó programjának keretében a kiemelkedő motivációjú diákok – akiknek irányítástechnikai érdeklődése túlmutat a tanterv kínálta kereteken – lehetőséget kapnak tudásuk összemérésére az egyesület által évente megrendezett Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Versenyen (röviden PLC verseny). A verseny célja az irányítástechnika, ezen belül a PLC programozás oktatási színvonalának emelése, az oktatók, hallgatók és az ipari, kereskedelmi szakemberek kapcsolatának erősítése.  Továbbá a korszerű irányítástechnikai berendezések megismerésének elősegítése, emellett a hallgatók közötti versenyszellem és kooperáció kialakítása.

A PLC verseny minden évben 3 egymást követő munkanapon kerül megrendezésre. A nevező intézmények mindegyike maximum két darab 3 fős csapatot indíthat a versenyen. Az első nap délutánján a hallgatói csapatoknak egy 10 kérdésből álló elméleti feladatsort kell kitölteniük 1 óra alatt. Az elméleti feladatsor kérdései a versenyre nevezett intézmények felkészítő tanárai által beküldött kérdéssorból kerülnek kiválasztása. A feladatsorok megoldásait a felkészítő tanárok a beadást követően értékelik. A beadott feladatlapokon titkos azonosító található, hogy elkerülhető legyen a részrehajlás. A második és harmadik napon gyakorlati feladatmegoldás zajlik. A hallgatóknak mindkét napon 5-5 órájuk van, hogy elkészítsék egy valós vagy szimulált technológia vezérlését. Az adott napi technológia vezérlésének elkészítése során a hallgatói csapatok maximum 2-szer tesztelhetnek 10-10 percig. A gyakorlati feladatok megoldását a bemutató során egy 10 tagú (nevezett intézmények felkészítő tanárai) zsűri pontozza.

A verseny során az első három helyezett csapat tagjai a FIOM felajánlásából pénzjutalomban részesülnek, a felkészítő intézmények pedig a helyezés sorrendjében választhatnak a verseny támogatói jóvoltából.