Jelenlegi hely

Versenyfelhívás és versenyszabályzat

Versenyfelhívás és Versenyszabályzat

Szegedi Innovatív Informatika Verseny 2025

 

A Szegedi Tudományegyetem Informatikai Intézete XI. alkalommal hirdeti meg az országos Szegedi Innovatív Informatika Versenyét középiskolások számára.

Idén is két szekcióban várjuk a jelentkező diákok pályamunkáit. A verseny kapcsán szeretnénk lehetőséget adni a tehetséges és kreatív középiskolás diákoknak, hogy a műszaki informatika vagy a szoftverfejlesztés területén elért eredményeiket bemutathassák és megmérettessék.

A versenyre magyarországi és Kárpát-medencei középiskolákból várjuk a jelentkezőket.

A verseny két fordulóból áll. Az első fordulóban a pályamunkákat kell online feltölteni a Modulo felületén és beküldeni. A második fordulóba - a döntőbe - pedig a sikeres továbbjutók kerülnek be. A döntő Szegeden kerül megrendezésre.

Versenykategóriák

A verseny keretein belül nem kötjük meg a diákok kezét és kreativitását, bármilyen informatikai témájú probléma vagy feladat megoldásával kapcsolatos pályamunkával nevezhetnek az alábbi két szekció valamelyikére:

  • Informatika szekcióba olyan pályamunkákat várunk, amelyekben a diákok egy szoftvert készítenek el. A fejlesztéshez tetszőleges programozási nyelv és programozói függvénykönyvtár használható. A szoftver kategóriáját illetően nem teszünk megkötést, lehet játék, asztali számítógépen futtatható alkalmazás, webes alkalmazás, mobil applikáció, vagy más informatikai alkalmazás.
  • Műszaki Informatika szekcióba olyan pályamunkák beérkezését várjuk, melyeknél csak egy kikötés van: a feladat ne csupán programozási feladatból álljon. A diákoknak meg kell építeni, vagy már meglévő elemekből össze kell állítania egy rendszert (elektronikai, robotikai, vezeték nélküli rendszerek, biológiai jelek mérése és feldolgozása, stb.), amely működtetéséhez szükséges szoftvert is a diákoknak kell elkészítenie.

Nevezés, jelentkezés

A nevezés és a részvétel ingyenes. A versenyre középiskolás diákok egyénileg vagy legfeljebb 3 fős csapatokban, felkészítővel együtt jelentkezhetnek a pályamű beküldésével/feltöltésével 2025. február 12-18. között a SZIIV verseny honlapján február első felében feltűntetésre kerülő útmutató alapján (Pályamunkák beküldése menüpont).

Első forduló (online): 2025. február 12-18.

A diákok 1-3 fős csapatokban nevezhetnek egy legfeljebb 4 oldalas, .doc vagy .docx formátumban, a dokumentum formai követelményeit tartalmazó sablon szerint elkészített pályamunka beküldésével, melynek tartalmi részében ki kell térni az elkészített eszköz/program céljára, innovatív jellegére, a megoldás módjára és az elért eredményekre. A beküldött pályamunkákat szekciónként zsűri rangsorolja.

A sablon itt található: https://www.inf.u-szeged.hu/sziiv/lebonyolitas

Értékelési szempontok:

A versenyre új, máshol még be nem mutatott pályamunkákat várunk. A pályamunka elfogadásra kerül abban ez esetben is, ha a más versenyeken bemutatott eredményekhez képest újdonságokat, vagy valamilyen továbbfejlesztését tartalmaz. Ebben az esetben a pályamunka korábbi szerepléseit a regisztrációkor jelezni kell.

Szekciónként a legjobb 10-10 pályamunka jut tovább a szakmai zsűri elbírálása alapján. A szekciónként 5-5 tagú zsűri egyetemi és középiskolai oktatókból, valamint informatikai cégek képviselőiből áll.

A beküldött pályamunkák az alábbi szempontok szerint kerülnek értékelésre:

  • az ötlet újszerűsége;
  • megoldás ötletessége, eredetisége;
  • a megoldott probléma fontossága, széles körű használhatósága;
  • a megoldás szakmai minősége, igényessége;
  • az elkészült pályamű logikus, világos bemutatása

A továbbjutott versenyzők értesítésének módja, határideje:
E-mail értesítés legkésőbb 2025. március 1-ig.

Döntő (személyes jelenlét): 2025. április 11., Szeged

A döntőbe jutott pályamunkák rövid, legfeljebb négyoldalas leírásából egy online elérhető konferenciakötet is készül.

A döntőben a legjobb pályamunkát beküldő csapatok vehetnek részt, ahol egy rövid, 10-12 diából álló prezentáció segítségével személyesen kell bemutatniuk munkájukat. A prezentáció hossza maximum 15 perc, mely végén a szekció zsűritagjai és a versenyen részt vevő csapatok feltehetik kérdéseiket, jelezhetik észrevételeiket. A döntő során lehetőséget biztosítunk a fejlesztett rendszerek működés közben történő bemutatására is.

A döntőbe jutott diákoknak készíteniük kell egy 6-15 perces kisfilmet is, amelyben bemutatják a pályamunkát. A kisfilm linkjét is a döntőre való regisztrációkor a jelentkezési felületen kell megadni és mindaddig elérhetővé tenni, amíg a versenynek nincs vége.

Többletpontok

A 2025. április 11.-i döntőn részt vevő csapatok tagjai 25, a különdíjasok 50 és a szekciónként 1-3 helyezést elért csapatok tagjai 100 pont többletpontot kapnak az SZTE TTIK Informatikai Intézet által adott igazolásként, oklevél formájában, melyet az SZTE-re történő továbbtanulás esetén tudnak igénybe venni a TTIK felsorolt szakjain.

Díjak, díjátadó ünnepség

A döntőn résztvevő minden csapattag oklevelet kap a többletpontok megadásával. Szekciónként pedig az 1-3. helyezett, felkészítőjük és intézményük tárgyi jutalomban is részesülnek. A különdíjas csapattagok szintén tárgyi jutalmat kapnak.

Középiskolai intézmény nyereményével kapcsolatos feltételek

A díjat nyert Intézményeknek a saját honlapjukon fotóval és egy rövid leírással együtt meg kell jeleníteniük az Intézményi nyereményt (utalvány esetén annak felhasználását) a verseny megnevezésével és a versenyt szervező, SZTE TTIK Informatikai Intézet feltüntetésével.

Az Intézményeknek az utalványt az adott naptári évben kell felhasználnia és a vásárolt eszközt annak beszerzésétől számítva 1 évig meg kell őriznie.

A nyertes Intézet köteles a nyeremény felhasználásával kapcsolatos megjelenéseket, információkat egy hivatalos levélben eljuttatni az SZTE TTIK Informatikai Intézet postai címére a felhasználás időpontjától számított 10 munkanapon belül.

Amennyiben a nyertes Intézmény a fenti feltételeknek nem tesz eleget, akkor a következő években dobogós helyezést elért diákja esetén nem jogosult a nyeremény átvételére. Az Intézmény diákját és a felkészítőjét ez a kizárás nem érinti.

Kapcsolat

Versenyrendező:
SZTE TTIK Informatikai Intézet
Cím: 6725 Szeged, Tisza Lajos krt. 103.
Tel.: + 36 62 546397
Email: sziiv@inf.u-szeged.hu
FB oldalunk: https://www.facebook.com/sztesziiv
A verseny honlapja: a korábbi évek pályamunkáival, szponzorainkkal, díjainkkal https://www.inf.u-szeged.hu/sziiv

 

A Versenyfelhívás és Versenyszabályzat PDF formátumban.